Theater Online
Instagram
  • Nyitólap
  • Képgaléria
  • Színházak
  • Portré
  • Hírek
  • Írások
  • Bemutatók
  • HTMSZ
  • Képügynökség
  • TESzT

    Hírek

    Díjat kapott Kisvárdán Szabó János Szilárd

    2024. július 9.
    Június 29-én díjátadóval zárult a Magyar Színházak 36. Kisvárdai Fesztiválja. A zsűri döntése alapján Szabó János Szilárd, társulatunk színésze, Teplánszky-díjban részesült A kripli című előadásban nyújtott alakításáért.
    Az ígéretes tehetségek számára alapított Teplánszky-díjat a reményteli pályakezdésért Szabó János Szilárdnak ítélte a fesztivál zsűrije idén. Martin McDonagh A kripli című drámája nyomán készült előadást Bélai Marcel rendezésében láthatta a fesztivál közönsége, június 26-án, a kisvárdai zsinagógában kialakított stúdiótérben.

    Bélai Marcel, pályakezdő rendező, az elmúlt évek egyik legsikeresebb stúdióelőadását jegyzi, amely mind a szatmári közönség, mind pedig a színházi szakemberek körében jelentős népszerűségnek örvend. Balogh Tibor színikritikus, a fesztivál művészeti tanácsadója és a versenyprogram előadásainak válogatója a meghívás mellett Bádogszivárvány című írásában méltatta, Oláh Zsolt kritikus pedig a fesztiválszereplés másnapján a Kisvárdai Lapokban írt elismerően a produkcióról.

    A fesztivál díjátadó ünnepsége egy napra esett a Harag György Társulat évadzáró gálájával, amiről fiatal kollégánk így igazoltan hiányzott. Bár egyéni alakításért kapott díjról van szó, a színész hangsúlyozta, hogy az eredmény a rendező és a társulat közös munkájának a gyümölcse: „Mindannyian a többiek miatt vagyunk jók.”

    A Harag György Társulat színészei közül a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján legutóbb Rappert-Vencz Gábort díjazták, aki 2020-ban a Raszputyin című előadásban nyújtott alakításáért a legjobb férfi főszereplő díját kapta.
    • Művészek írták

      Tündérpalota, ma – Csongor és Tünde

      A Csongor és Tünde drámairodalmunk harmadik óriása – színpadra állítása örök kihívás volt és lesz. Vörösmarty Mihály instrukcióként nagy mennyiségben írt elő szcenikai csodákat, varázslatokat, amelyektől 1830 óta a mű nem a rendezők, inkább a látványtervezők álma.
      Szegő György
      2025. december 2.
    • Interjúk

      Apám morális tartása az, ami beárazta vagy bemérte, hogy nekem miről mi az ítéletem

      Verebes István színész, rendező, közéleti ember. Pályája évtizedeken átível, a színház, televízió és a publicisztika világába egyaránt.
      Lovas Ildikó
      2025. november 23.
    • Interjúk

      „... az föld pedig vala ékesség nélkül való és puszta és setétség vala és az Úrnak lelke táplálja vala az vizeket…”

      …köszönés után a Vizsolyi Biblia szavaival fogad Csernus Mariann, akivel utoljára 3 éve beszélgettem, amikor a Bethlen Téri Színházban ismét előadta a Biblia maga által dramatizált változatát, amelyet négy évtizeden keresztül játszott szerte az országban.
      Lovas Ildikó
      2025. november 19.

    Bemutatók képekben

    • Gettó
      Miskolci színház Gettó
      rendezőBéres Attila
    • Csongor és Tünde
      Nemzeti Színház Csongor és Tünde
      rendezőVidnyánszky Attila
    • A színházcsináló
      Orlai Produkciós Iroda A színházcsináló
      rendezőPelsőczy Réka
    • Máli néni
      Miskolc kamara Máli néni
      rendezőCsiszár Imre

    Partner oldalak

    Az oldal megjelenését támogatja: Nemzeti Kulturális Alap Magyar Művészeti Akadémia Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális és Innovációs Minisztérium Petőfi Kulturális Ügynökség
    © 2025. - THEATER Online - theater.hu