Hírek
A Madách téren felállított nagy- és kisszínpadon, a színház nagyszínpadán, ill. a Stúdióban az alábbi programok várhatóak:
Madách tér:
10:30 Jóga a füvön Hámori Gabival
A mozogni vágyókat Hámori Gabriella várja a Madách térre leterített gyepen egy jógaórára: hatha jóga lesz dinamikus Vinyasa Flow elemekkel kombinálva. A gyakorlást Pranayama légzőgyakorlatokkal kezdjük, stresszoldó Yin jóga relaxációval fejezzük be.
A hangsúly az erősítésen és nyitáson lesz miközben lecsendesítjük az elménket.
13:00-16:00 Piros Kakaó játszóház
Napközben a Piros Kakaó Játszóház idén a Petőfi emlékévhez kapcsolódó kézműves foglalkozással és drámajátékkal várja a gyerekeket!
„Készítünk majd Petőfi versekből ékszereket, kulcstartókat, kitűzőket, kabalákat. A drámás foglalkozáson pedig egy közös előadás kitalálására és eljátszására hívjuk az érdeklődőket. A közös mese fonalán vándorútra kelünk hegyeken, dombokon, tengereken át… a történettel úgy perdülünk-fordulunk, ahogy a világ… Te milyen hős lennél a történetünkben?”
Nagyszínpad:
16:00 Budapest Jazz Orchestra
Idén a Budapest Jazz Orchestra adja a kezdőkoncertet a Madách téri nagyszínpadon.
Az 1998-ban megalakult Budapest Jazz Orchestra Magyarország első professzionális big bandje, az egyik legnépszerűbb jazz zenekar hazánkban. A zenekar dinamikus fejlődése során mára a kortárs zene világszinten is elismert reprezentánsa.
A zenekar küldetése a kortárs jazz, big band zene művelése mellett ápolni a kapcsolatot a műfaj gyökereivel, és közkinccsé tenni annak értékeit, szakmai tapasztalatait pedig tovább adni a fiatal muzsikus generációnak. A Budapest Jazz Orchestra feladatának tartja az improvizatív és kortárs műfajok, a magyar zenekultúra honi és nemzetközi interpretálását, a magyar művészeti értékek magas szinten történő képviseletét.
A formáció Gershwin születésének 125. évfordulója alkalmából a zeneszerző jelentős műveivel, köztük a Rhapsody in Blue-val jeles fellépője lesz az idei Örkény Kertnek.
A zenekart ezen a koncerten Urbán Orsi jazzénekesnő és Révész Richárd jazz-zongorista egészítik ki.
A zenekar tagjai:
Szaxofon – Kollmann Gábor, Mester Dániel, Zana Zoltán, Meleg Tamás, Varga György, Harsona – Schreck Ferenc, Kasza Nándor, Skerlecz Gábor, Nagy Viktor Dániel, Trombita – Tulkán Péter, Táborszky Bence, Hofecker Dániel, Koós-Hutás Áron, Zongora – Juhász Attila, Gitár – Birta Miklós, Nagybőgő – Hárs Viktor, Dob – Serei Dániel
18:00 Lóci játszik
Csorba Lóci 2014-ben tört be a magyar könnyűzenei életbe, amikor a "Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan" című film zenéjének megírása után saját zenekarát, a Lóci játszikot is megalapította. Már a zenekar létrejötte előtt is foglalkozott zeneírással, és a saját élményeit megörökítő dalokat elő is adta, azonban szerette volna kitágítani a "singer-songwriter" típusú előadói lét kereteit. Így született meg a hattagú zenekar, amely az elmúlt években szinte az összes hazai fesztivál és klub színpadán fellépett.
A Lóci játszik dalok nagy része az elektronikus komponálás korában is a dalszerzés ősi jogai szerint "egyszál" gitárral születik, így azok akusztikus felállásban is remekül működnek, teret adva a zenekar számára a közönséggel való közvetlen kapcsolat kialakítására. A Fonogram-díjas együttes az utóbbi évtizedben a hazai könnyűzene egyik meghatározója. Kivételes, akusztikus hangszereléssel érkeznek az Örkény Kertre.
20:00 Örkény Esztrád
Az este záróprogramja az évről évre várva- várt Örkény Esztrád, a társulati tagok és meghívott (többek közt meglepetésvendég) zenészek koncertje. A társulatból mindenki, aki szeret énekelni, egy (aktuális) kedvenc dalát elénekelheti szólóban, vagy duó formájában. A 20 órakor kezdődő Esztrád mindig nagy siker, a színészeink közül pár kivétellel mindenki részt vesz benne.
A tagok minden évben nagy ambícióval készülnek erre az előadásra, amelynek különlegességét többek közt az adja, hogy csak ezen az estén látható, nem szokták megismételni.
Kisszínpad:
15:00 Elysians
Horváth Ákos - handpan és Kákonyi Árpád – zongora
„Sokan mondják, hogy a handpan-nek (hang, hangdrum) túlvilági békét sugárzó hangja van, ezért neveztük el a handpan-zongora repetitív improvizációkból épülő formációnkat az ókori görög mitológia boldog túlvilágáról, latinosan az Elysiumról.”
17:00 Rohmann Ditta szóló csellókoncertje
Bach, Ligeti és Casals művei
A komolyzene fontos eleme az Örkény Kertnek: Ligeti György születésének századik évfordulója előtt tisztelegve Rohmann Dittát kértük fel, hogy cselló szóló szonáták előadásával hozza közelebb az érdeklődő fülekhez Ligeti dallamainak megkerülhetetlen fontosságát. A koncerten az alábbi művek hangzanak el:
Johann Sebastian Bach: C-dúr szvit
Ligeti György: Szóló szonáta
Pablo Casals: Madarak éneke
19:00 Műszak meg a Többiek
A fellépők között egy új, saját formációnak ismét teret adunk: A Műszak meg a Többiek zenekar a színház világosítótárának tagja, Petrik György által szerzett dalokat adja elő. A formációt Zsigmond Emőke, Petrik György, Almási Tamás és Kákonyi Árpád alkotják. A Műszak meg a Többiek tavaly nagy sikert aratott, idén 19 órakor ők lépnek fel a kisszínpadon.
Örkény Színház színpad:
14:00 Vackor
A gyerekprogram 14 órakor egy benti programmal is kiegészül, a színház nagyszínpadán Für Anikó és Mácsai Pál olvassa fel Kormos István meséjét, a Vackort, Egervári Mátyás cimbalomjátékának kíséretében.
15.30 Jelmez nélkül - Kadarkai Endre beszélget Kerekes Évával
17.00 Jelmez nélkül - Kadarkai Endre beszélget Zsigmond Emőkével
A portréinterjúk kivételesen nemcsak a riporter kérdéseiből állnak. A társulat férfi tagjait is felkértük, hogy egy-egy kérdés erejéig ők is vegyenek részt a beszélgetés alakításában.
19:00 Jónás könyve
Babits Mihály elbeszélő költeménye, a Jónás könyve, melyet Csuja Imre előadásában hallgathat meg a közönség, már hagyomány az Örkény Kerten: minden évben teltházas a nézőtér.
Stúdió:
15:00 Mindentudás: Bíró Kriszta az elfeledett nőkről
A tavalyi nagy érdeklődésre való tekintettel idén Bíró Kriszta vezeti tovább az Elfeledett nők témakörében mélyebben elmerülni vágyókat.
„Van egy színésznő. Fiatal, tehetséges, szép. Van férje, kisfia. A színésznő novellákat ír, színdarabokat fordít. Szűkösnek érzi a neki adott kereteket. A színházában nem becsülik meg úgy, ahogyan ő elvárná. Ezt nyíltan és nyilvánosan szóvá is teszi. Összeütközésbe kerül direktorával, pályatársaival. Úgy dönt, külföldön próbál szerencsét. A híres kritikus újságcikkben ostorozza, amiért el akarja hagyni a magyar nyelvet és a magyar hazát. A színésznő mindennel dacolva útnak ered, nyakába veszi Európát, és igenis meghódítja a kontinens nyugati felének színpadait. Németül játszva válik valódi sztárrá.
És ez mikor történik? Hát több, mint 160 éve. A színésznőt Bulyovszky Lillának hívják. Érdemes rá, hogy emlékezete fennmaradjon. Már csak azért is, mert hiába a 160 év – mintha azóta mi sem változott volna.”
Stúdió előcsarnok:
16:00 Dal Csak Neked
Idén ismét szeretnénk különleges ajándékkal kedveskedni a bérletet váltó nézőknek: a jövőbeni közönség egy-egy tagja számára Máthé Zsolt és Herczeg Tamás duója ad elő egy dalt a Stúdió előcsarnokában, köszönetképpen, hogy támogatták vásárlásukkal a színházat.
Az idei Örkény Kerten szeretnénk ismét a jótékonyság fontosságára felhívni a figyelmet: a tavalyi sütivásáron felbuzdulva idén szendvicsvásárt szervezünk, melyet a Mad House Budapest Bisztró séfjével, Piszkor Norberttel a társulat színészei közösen készítenek el a Madách térre kihelyezett pultnál. A vásáron befolyt teljes összeget idén az Örkény Színházban szervezett FreeSZFE Fesztivál kapja.
-
Interjúk
„Még mindig kíváncsi vagyok magamra”
Balázs Áron színművész, az Újvidéki Művészeti Akadémia tanára, aki feladta a társulati létformát a tanári hivatásért, ám maradt szabadúszó színész, így azóta Vajdaság minden színházában láthattuk játszani. Legutóbb a Zentai Magyar Kamaraszínház Sirályában öltötte magára a két karakterből gyúrt doktor szerepét. Szerda Zsófia -
Művészek írták
Színházcsinálás: Liliomfi
Szigligeti Ede örökzöldje régi-új színház, erős mai tartalmakkal. Vecsei H. Miklós változatát ifj. Vidnyánszky Attila előbb a Budaörsi Latinovits Színházban vitte színre. Azt egyik társulatalapító produkcióként hozták létre. „A jó darabokat szokták átírni, nem a rosszakat” – idézték Mészöly Dezsőt. És évekig átütő siker lett. Ezt igazították most vígszínházira. A Liliomfi előadása ismét fergeteges. Szegő György -
Interjúk
„Mindig egy lépéssel a világ változása előtt” – interjú Balázs Attila fesztiváligazgatóval a TESZT 15 évéről
Tizenötödszörre vázolt sűrített képet az elmúlt egy év valóságáról, a világ aktuális állapotáról a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó – TESZT. Honnan indult, és merre tart a seregszemle – erről kérdeztük Balázs Attila fesztiváligazgatót, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház vezetőjét.