„Este nyolckor születtem, fújt a szél,

Kassát szerettem és a verseket,

A nőket, a bort, a becsületet

S az értelmet, mely a szívhez beszél,

Mást nem szerettem, minden más titok,

Nem könyörgök s ne irgalmazzatok “ (Ujjgyakorlat 1.)

„Hallgatni akartam. De aztán megszólított az idő, és éreztem, hogy nem lehet hallgatni. Szeretném elmondani mi történt a polgári műveltséggel ezekben az években és mi az ami a régi Európából megmaradt. Megszűnt egy életforma és egy műveltség... a humanista, polgári gondolatvilág melynek szellemében nevelkedtem, melynek műveltségében és életformájában éltem, melynek szellemi és erkölcsi örökségét magaménak éreztem, és soha megtagadni nem tudom.” (Hallgatni akartam)

Márai Sándor szenvedélyesen élt, hitt és alkotott. Élete nyugodt és zaklatott időszakokkal átszőtt teljes élet volt, és amikor elérkezettnek érezte, önként választotta az örök csendet…

„Ez már a csend. A szív jár még, dadog.

Mindig tudtam: „én” nem is én vagyok.

A szív, e lomha nehezék, levonta

Alul mi van? Még egy felszín? Hasonlat?

Lebuksz a századokba, hamarabb

Mint álma kötélhágcsóján a rab.

Isten rokona! Vinnyogj, sírj. Szegény.

Neved felitta a sár és a fény.

Egy ember voltál, ennyi.” (Luminál)