A sötétség hatalma Budaörsön - Budaörsi Infó
Mómosz(Budaörs, 2017. november 19. – Budaörsi Infó) Az év utolsó bemutatója történt a Budaörsi Latinovits Színházban 2017. november 18-án, és vélhetően nagy feszültség generálódik a játéktéren kívül is az elkövetkező előadások előtt, nemcsak közben, mivel a különleges ülésrend és rendhagyó színpadi megoldások miatti csekély nézőhely csakis a legszemfülesebb jegyvásárlókat juttatja sikerélményhez. Ennek oka bizonyára a rendező személye, nevezetesen Alföldi Róbert.
Nem szabad képmutatónak lennünk, amikor a szerzőt, Lev Tolsztojt hozzuk fel a nagy érdeklődés és felfokozott figyelem egyedüli felelősének. Tolsztoj zsigerileg a realista műfaj specialistája volt, így a világot a nyers mindennapiság szemüvegén keresztül láttató orosz író munkássága a mai szórakozni vágyó tömeget cseppet sem vonzza, inkább hogy taszítja, főleg a képernyőfüggő screenager generációt.
Így van ez Alföldi Róbert rendezővel is, de ő a szerencsésebb kétpólusúságig jutott: vagy tenyéren hordozva imádják, vagy a földig leszidva utálkoznak a munkáin. Hogy ez miért szerencsésebb számára? Mert mindkettőnek hír- és nagyon hasznos marketingértéke van, míg Tolsztoj csak a legkifinomultabb művészetfogyasztók előtt jelenik csupán meg. Alföldi pedig kiváló szakember nemcsak színészként, hanem rendezőként is egyaránt.
Bizonyára a színházigazgató az ötéves mandátumának lejárása előtt, még az új pályázat meghirdetése előtti hetekben valami nagyon hangos produkcióval akarta felhívni a döntéshozók figyelmét a színházra és rendhagyó számokkal előrukkolni. Nem is kérdés, hogy Alföldinek kellett-e jobban a budaörsi munka, vagy a budaörsi színháznak egy nagy név.
Bármi is mozgassa az intézmény cselekményszálait, A sötétség hatalma, pestiesen szólva, ’nagyot üt’ azoknak a szerencsés nézőknek, akik jegyhez jutnak. Tehát a számítás be fog jönni, valóban nagyszerű és emlékezetes élményt nyújtó előadással kápráztatja el a nagyérdeműt Frigyesi András. Akik pedig sikertelenül jártak vagy fognak járni a jegyekkel kapcsolatban, azoknak íme egy bonmot az előadásból: „Nincs élet bánat nélkül.”
Benne van minden, ami egy csontig hatoló dramatikus katarzishoz szükséges: ráeszmélés a sérülékeny emberi valónkra, a vágyvezéreltség hátulütőire, a legkisebb közös többszörös, a kapzsiság és a pénzéhség mindenkiben megtalálható lélekroncsoló bugyraira. „A lóra kapott koldus agyonhajszolja paripáját” – írja Shakespeare (VI. Henrik) az olyan esetekre utalva, amikor a pénzszűkében lévő hirtelen nagy vagyonhoz jut. A pazarlás és a tékozlás szinte törvényszerűen következik mindebből, de még oroszföldön is előbb pókhálóssá repeszti, majd szilánkokká töri a lelket a bűnnel szerzett vagyon.
Mindezt meggyőző erővel, félelmetes expresszivitással adják elő a színészek, akik közül a helyi társulat tagjai – Spolarics Andrea, Ilyés Róbert, Bregyán Péter, Bohoczki Sára – is a lehető legtöbbet akarják, és bizony tudják kihozni magukból.
Külön említésre érdemes Páder Petra, aki Marina szerepében szinte két szintet lépett egyszerre fel a színészi játék nem éppen könnyen teljesíthető grádicsain a korábbi játékához képest. Sokoldalúsága lehetővé teszi számára minden karakter eljátszását, de a tragikára jellemző szerepkörökből tör fel belőle az elementáris tehetség, habár ebben ritkán tündököl.
A vendégszínészek, mint Balsai Móni és Brasch Bence üdesége megforgatja a budaörsi színpad néha állottnak érződő levegőjét. Harsányak, élénkek és a színpadi elrendezések ellenére (tkp. a nézők keretként ülik a játékteret és keresztül-kasul járnak-kelnek köztük a színészek) mégis képesek elhitetni a nézővel, hogy teátrumban van és nem valami kötélzet nélküli ökölvívó mérkőzésen.
Pedig nagyon tudatosan próbálkozott az alkotógárda a minél nagyobb hatásfokú elidegenítésen: az ülésrend eleve nem engedi, hogy a közönség belesimuljon a statikus passzivitásba, a színészek cikázása óvatosságra és folyamatos fejforgatásra sarkallja, ami kizökkenti az inaktív megfigyelésből. A zavaró fényár és a fülsértő hangbetétek mind-mind a kényelmi faktor ellen dolgoznak, hogy még jobban kidomborítsa a cselekmény nem éppen vidám és kellemes hangulatát, amit a lepukkant külsőségek (díszlet, jelmez) tovább szomorítanak.
Palugyai Sári által alakított kislány, Anyutka karaktere mintha szándékosan ki lenne ebből a reménytelen atmoszférából ragadva (ő az egyetlen, akit nem érint a slumosodás, szövege és cselekvése végig ártatlan), mint a romlatlan fiatalság mementója, Spielberg piros kabátos kislánya abból a listás filmből. Ellenpárja Székely B. Miklós Mitricse, akinek szerepét a dramaturg annyira megnyeste, hogy jelentéktelenné és súlytalanná vált a történetben és egy olyan iszákos, akit sose látunk vedelni, csak arról beszélni.
Tolsztoji munkáról lévén szó, nem szabad elsiklani a vallási-erkölcsi tartalom mellett sem, ami szinte a szerző vízjele. A történet idején és helyszínén még jelen van az Isten, de olyan messzire csak lassan és elfáradva érkezett meg, így nem annyira közvetlenül befolyásolja a normákat és a lelkiismeretet. Ezért csupán a tettek megbánásakor van jelen, nem a végrehajtásukkor. Ha szóba is kerül, akkor is csak távoli viszonyulási pontként utalnak rá, üres hivatkozássá lesz, puszta reflex.
Tekintettel arra, hogy Tolsztoj egy valós esemény alapján írta meg A sötétség hatalmát, egy csipet segítséget kapunk annak elképzelésére, hogy az előző századforduló környékén milyen is lehetett a vidéki orosz élet. Pontosan olyan, mint manapság, méghozzá bárhol: a lelki defektusok és a szenvedélyek viharában navigáljuk az életünket, ahol a morálnak meg kell küzdenie a kormányhoz jutásért.