Az értelmező szótár szerint a szolga az a rendszerint szerződéses (férfi) alkalmazott, aki megszabott bérért valakinek a háztartásában, gazdaságában vagy a személye körül fizikai jellegű munkát végez. Ez az értelmezés ma is helyénvaló, de ma már szolgálunk hazát, Istent, férjet, feleséget, ideológiát, intézményt, kultúrát és még sok minden mást. Néha urakat is akik olykor nők, olykor férfiak és néha nem derül ki, hogy melyik mi is valójában (főleg ha álruhát öltenek), mint ahogy sokszor az sem, hogy minket éppen ki szolgál. A helyzet gyakorlatilag alig változott 400 év alatt csak másak lettek az idők, gyakorlatilag függői vagyunk a szolgaságnak. Ha a mai orwelli időket tekintjük, akkor a szabadság is szolgaság, de hogy hogyan történik mindez Goldoni és a commedia dell’arte korában az kiderül az előadásból, hiszen Shakespeare-t idézve ,,erről regél e kétórás darab”.

„(…) A férfi mind vizet prédikál és bort iszik. Mibennünk folyton hibát keres, saját viselt dolgairól meg mélyen hallgat. Az itt a baj, hogy a férfiak teszik a törvényt. Lenne csak fordítva, tudom, szorulnának! Ha énnekem hatalmam volna, megparancsolnám, hogy minden hűtlen férfi faágat hordjon a kezében. Állítom, minden város kilombosodna!”-hangzik el Goldoni egyik legtöbbet játszott darabjában, a Két úr szolgájában. Nem tisztem az idézetben elhangzottak jogosságáról ítélkezni. Gyakran vagyunk úgy, hogy minden igaz és annak az ellenkezője is. Azt sem tudom, hogy egy ilyen évvel a hátunk mögött miről kéne a színházban beszélni. Mindenesetre adott egy darab tele félreértésekkel, szerepjátszással, ármánykodással, váratlan fordulatokkal és sok szerelemmel, adott egy kizárólag erre a produkcióra összerakott társulat és adott egy gyönyörű helyszín: a Tószínpad. Meggyőződésem, hogy a commedia dell’arte az évszázadok során mit sem veszített humorából, lendületéből és aktualitásából, mi pedig megkíséreljük a műfaj olasz vásári lendületét élő zenéstől, gondolástól, annak legtisztább és legautentikusabb eszközeivel életre kelteni. Természetesen nem feledkezünk meg arról sem, hogy 2021-et írunk.

Barabás Árpád