„Őt neveztem el Vidéki Orfeusznak, mert úgy éreztem, ő én vagyok: a vajdasági költő.” Tolnai Ottó

végső ideje

azon vitatkoznak

van-e

a márványra ragasztott

biliárdposztóban

klorofill

kecsenovics azt mondta

jobb lesz ha most néhány évig

nem forszírozzátok

a zöld posztót

meg a piros és fehér golyókat

ne gondoljátok hogy a hatalom hülye

ha államosította is a fapapucsgyárat

serfőző szerint nincs benne klorofill

a kétméteres bába jancsi szerint viszont

igen

azért nyugtat mint a rét

meglátjátok egy napon felfúrnak

a biliárdasztalon is a vakondok

márványban nem él vakond

vannak vakondok amelyek márványban élnek

szeretnek felfúrni a fekete márványban

meglátjátok egy napon

ha nem lesz éppen éjszaka

gyémántkupacokat kell kerülgetnetek

elefántcsont labdáitokkal

szóval van klorofill

a márványra ragasztott posztóban

vagy nincs

végső ideje eldönteni

Tolnai Ottó

„Az „én színházam” abból az irodalomból, abból a szerkesztői munkából következett, amit írtam (versek, prózák, esszék), amit végeztem. Abból a szemléletből, magatartásból, látásmódból, létérzékelésből. Ilyen színház – amelybe átjárásom van, amelynek átjárása van az irodalmi, szellemi tevékenységembe – Nagy József színházi munkássága. (…)

(Ó-)Kanizsán születtünk – a határzónában -, ott nőttünk fel mind a ketten. Mindkettőnk hozott anyaga az az: (Ó). Függetlenül attól, hogy távol élünk egymástól, gondolkodásmódunkban van valami különös párhuzamosság, ugyanazokért a tájrészletekért, anyagokért, festőkért lelkesedünk például. Ha Párizsba érkezek, első utunk mindig Bojan Bemhez és Veličkovićhoz (…), vezet. [Nagy József] Csáth-darabja, a nagysikerű Comedia tempio például egyidőben született az én Árvacsáthommal. Vagy amikor Vojnich Oszkárral, a neves szabadkai világutazóval, vadásszal kezdtem foglalkozni (egyik kézzel írt naplója ugyanis családi ereklyénk), ő akkortájt csinálta Az állat anatómiáját. A Wilhelm-dalok egy nagy hányadát például már eleve az ő részére írtam, afféle partitúraként (…). Párizsban az ő lakásán dolgoztam ezeken a verseken.” Tolnai Ottó: Esetem a színházzal (Alföld – 48. évf. 2. sz. 1997. február)

Nagy József másodszor nyúlt ezekhez a versekhez. Először 1992-ben Orfeusz létrái címmel mutatták be előadását Franciaországban. Erre a produkcióra hívta ki Bicskei Istvánt, azóta dolgoznak együtt. Bicskei István most másodszor is megformálta Wilhelm, a verbászi falubolondja alakját, ezúttal a verseket is megszólaltatva, Nietzsche- vendégszövegekkel együtt. Nagy József Vili „tiszta filozófia” figuráját, miként a verseskötet is, az Együgyű, a Művész és a Tükör hármasának egybejátszásával jeleníti meg.