Állatmese a reggelizőasztalon
Roland Schimmelpfennig: Az állatok birodalma. Eger
Zappe LászlóA darab ezúttal is átverés. Roland Schimmelpfennig most is egy roppant egyszerű történetet mond el úgy, mintha rettentően bonyolult volna.
A darab ezúttal is átverés. Roland Schimmelpfennig most is egy roppant egyszerű történetet mond el úgy, mintha rettentően bonyolult volna. Egy színésztársaság már hat éve játssza Az állatok birodalma című együgyű allegóriát, s már tudják, hogy a széria végén járnak. Mindenki a jövőn töri a fejét. Különféle változatok és technikák merülnek föl, s végül a társaság nagy része kiköt egy másik, ám ezúttal egészen értelmetlen allegóriában.
Az első történet egyértelmű állatmese a hatalmi harcról, a második egy reggelizőasztal tárgyait, a tükörtojást, a pirítóst, a borsdarálót és a ketchuposflakont jeleníti meg. Értelmezni persze ezt is lehet bármiképpen. Csakhogy a két darab között látjuk a rendezőt és szerzőt, akit az egyik színész kapcsolatteremtési szándékkal csapdába csal - ellopja a táskáját, ami nélkül a fiatalember semmilyen más kapcsolatot nem képes létesíteni, hiszen a szállodája nevét a papírjaiból, a telefonszámokat a mobiljából tudhatná meg. Ez az író-rendező alighanem Schimmelpfennig ars poeticáját fogalmazza meg, elmondja, hogy darabjáért nyilván azért kapott díjat, mert senki sem értette, és ezt röstellte volna bevallani.
Schimmelpfennig azért ennyire nem pofátlan. Trükkje mindössze annyi, hogy a fenti eseménysort szilánkjaira zúzza, és technikásan olyan öszszevisszaságban tálalja föl, hogy lehetőleg szinte kibogozhatatlan legyen, mit keresnek az állatok a reggelizőasztalon. De edzett és kitartó, azaz kellően sznob néző fejében, aki nem könnyen adja föl, végül is összeáll a mese, illetve az egymásra kopírozódó kapcsolatrendszerek szövevénye, amibe aztán mindenki olyan mélységet és bölcsességet lát bele, amilyenre sznobizmusából futja.
Bodolay Géza minap leváltott kecskeméti színigazgató szereti Schimmelpfenniget, műveiben bizonyára sok izgalmas tartalmat lát. Ezúttal kecskeméti színészeivel és a Zalai Nyári Színházak Kht.-val összefogva Egerváron kínálta meg vele a nyáresti mulatságra vágyó publikumot. Fordította és rendezte a művet, de inkább a maga, mint a nézők mulattatására. Nem könnyítette meg nagyon az Egervárra zarándokló kíváncsiak dolgát. Mira János díszlete ugyan világossá teszi, hogy színházat látunk a színházban, egy függöny mögül időnként öltözőasztalok és tusolók sora bukkan elő, Benedek Mari állatjelmezeiben bájosan érvényesülnek a női formák. Az állatmesét a színészek igyekeznek harsány humorral átitatni, de e játék kényszeredettségét, a darabbeli színészek forszírozott igyekezetét is próbálják eljátszani. Sorbán Csaba mélabút rejteget mind az oroszlán, mind az őt játszó Péter nevű színész erőszakossága alatt, Király Attila zebraként ügyesen szteppel, Frankie színész kiégett karrierizmusát könynyedén adja. Fazakas Csaba bánatos marabu és reményvesztett középkorú színész, Gidró Katalin édesen csábos vadmacska, Magyar Éva antilopként és társaiban csalódott színésznőként egyaránt riadtan csodálkozó.
A rendező-szerző szerepében Makranczi Zalán precízen rajzolja meg egy minden való- és életszerűtől végképp elszakadt művészvilág cinikus haszonlesőjét.
Mindebből idővel akár gördülékeny és a darabhoz képest tartalmas előadás is öszszeállhatna. Egerváron a többrétegű ábrázolás igyekezete azonban olyan töredezettséget, vontatottságot hoz magával, ami megdermeszti az amúgy is másra vágyó nézőteret. Végül minden érthető, de semmi sem átélhető.
Népszabadság
Az első történet egyértelmű állatmese a hatalmi harcról, a második egy reggelizőasztal tárgyait, a tükörtojást, a pirítóst, a borsdarálót és a ketchuposflakont jeleníti meg. Értelmezni persze ezt is lehet bármiképpen. Csakhogy a két darab között látjuk a rendezőt és szerzőt, akit az egyik színész kapcsolatteremtési szándékkal csapdába csal - ellopja a táskáját, ami nélkül a fiatalember semmilyen más kapcsolatot nem képes létesíteni, hiszen a szállodája nevét a papírjaiból, a telefonszámokat a mobiljából tudhatná meg. Ez az író-rendező alighanem Schimmelpfennig ars poeticáját fogalmazza meg, elmondja, hogy darabjáért nyilván azért kapott díjat, mert senki sem értette, és ezt röstellte volna bevallani.
Schimmelpfennig azért ennyire nem pofátlan. Trükkje mindössze annyi, hogy a fenti eseménysort szilánkjaira zúzza, és technikásan olyan öszszevisszaságban tálalja föl, hogy lehetőleg szinte kibogozhatatlan legyen, mit keresnek az állatok a reggelizőasztalon. De edzett és kitartó, azaz kellően sznob néző fejében, aki nem könnyen adja föl, végül is összeáll a mese, illetve az egymásra kopírozódó kapcsolatrendszerek szövevénye, amibe aztán mindenki olyan mélységet és bölcsességet lát bele, amilyenre sznobizmusából futja.
Bodolay Géza minap leváltott kecskeméti színigazgató szereti Schimmelpfenniget, műveiben bizonyára sok izgalmas tartalmat lát. Ezúttal kecskeméti színészeivel és a Zalai Nyári Színházak Kht.-val összefogva Egerváron kínálta meg vele a nyáresti mulatságra vágyó publikumot. Fordította és rendezte a művet, de inkább a maga, mint a nézők mulattatására. Nem könnyítette meg nagyon az Egervárra zarándokló kíváncsiak dolgát. Mira János díszlete ugyan világossá teszi, hogy színházat látunk a színházban, egy függöny mögül időnként öltözőasztalok és tusolók sora bukkan elő, Benedek Mari állatjelmezeiben bájosan érvényesülnek a női formák. Az állatmesét a színészek igyekeznek harsány humorral átitatni, de e játék kényszeredettségét, a darabbeli színészek forszírozott igyekezetét is próbálják eljátszani. Sorbán Csaba mélabút rejteget mind az oroszlán, mind az őt játszó Péter nevű színész erőszakossága alatt, Király Attila zebraként ügyesen szteppel, Frankie színész kiégett karrierizmusát könynyedén adja. Fazakas Csaba bánatos marabu és reményvesztett középkorú színész, Gidró Katalin édesen csábos vadmacska, Magyar Éva antilopként és társaiban csalódott színésznőként egyaránt riadtan csodálkozó.
A rendező-szerző szerepében Makranczi Zalán precízen rajzolja meg egy minden való- és életszerűtől végképp elszakadt művészvilág cinikus haszonlesőjét.
Mindebből idővel akár gördülékeny és a darabhoz képest tartalmas előadás is öszszeállhatna. Egerváron a többrétegű ábrázolás igyekezete azonban olyan töredezettséget, vontatottságot hoz magával, ami megdermeszti az amúgy is másra vágyó nézőteret. Végül minden érthető, de semmi sem átélhető.
