Miska és Marcsa hódított
Péter GyöngyiA közönség felhőtlen szórakozásra vágyik, azt szereti, ha végigkacaghatja az előadást és hálás minden poénért. A még ki nem mondottakért is.
A közönség felhőtlen szórakozásra vágyik, azt szereti, ha végigkacaghatja az előadást és hálás minden poénért. A még ki nem mondottakért is. A Turay Ida Színház társulata múlt héten minden este telt ház előtt játszotta a Mágnás Miska című operettet.
A Zalai Nyári Színházak Kht. szervezte program keretében idén alighanem mindenki találhatott kedvére való előadást. Az egervári sorozat utolsó darabjaként az operettért rajongókat várták, Szirmai Albert, Bakonyi Károly és Gábor Andor örökbecsű műve könnyed estet ígért. A műfaj iránt elkötelezettek le is csaptak a lehetőségre, ha lett volna, valószínűleg a csilláron is lógnak, annyian voltak kíváncsiak Mágnás Miska vidám történetére.
Igazi meséről van szó, melynek népszerűsége érthető, hiszen mindig időszerű: talpraesett főhősei alaposan megleckéztetik a rangért rajongó, az igaz jellemet amúgy figyelmen kívül hagyó felső tízezer tagjait. Az alaphelyzet szerint Korláthy gróf és arisztokrata barátai nevetségessé akarják tenni a mérnök Baracs Istvánt, lévén, hogy egyszerű emberként megnyerte velük szemben a lóversenyt. Baracs azt gondolja, hogy imádottja, Rolla grófnő is részese az ötletnek és úgy dönt, visszavág: a lovászfiút, Miskát, grófnak öltözteti, majd úgy vezeti be a társaságba, mint egy tigrisvadászatból hazatért urat. Rolla válaszul a mosogatólányt, Marcsát öltözteti úrinőnek. Az ilyen módon adódó kalandokhoz olyan slágerek társulnak, mint a Hopsza Sári, a Csiribiri, csiribiri kékdolmány, a Fáj, fáj a szívemvagy a Cintányéros cudar világ.Úgy tűnik, a nézőtéren helyet foglalók többsége elégedett is volt a látottakkal, hallottakkal, a főszereplőket már azelőtt tapssal illették, hogy egyetlen szót kiejtettek volna a szájukon. Jómagam sajnos nem vagyok ennyire nagyvonalú. Nem a dramaturgiával volt gondom, érthető, ha egy utazó társulat rövidít és kihagy néhány szerepet, kisebb szabadtéri színházban senki nem várhat háromórás előadást, noha a jellemformálást nyilván megnehezíti a sűrítés. A látványért mindent megtettek, ideális díszletben, szép jelmezekben léptek színre a művészek, és a muzsikusok is kitettek magukért, lévén, hogy a zenét sem a technika szolgáltatta.
Az operett - már ami a színészek dolgát illeti - persze nem könnyű műfaj, fontos, hogy megfelelően pontos és feszes legyen, ráadásul kényes az egyensúly aközött, ami még belefér és aközött, ami már nem illik a szerepekhez. A Baracs bőrébe bújó Vadász Dániel és a Rollaként színre lépő Szeredi Krisztina, vagyis a bonviván és a primadonna mindenesetre az operett klasszikus útmutatásának megfelelően hozta figuráját, ahogy a kedves, kleptomániás Lotti tantiként megjelenő Medgyesi Mária is. A Korláthy grófot formáló Marik Péter és a főkomornyik, Lendvai Zsolt nem volt se több, se kevesebb annál, ami lehetett. Annak viszont kifejezetten örülök, hogy Nemcsák Károlyt láthattam már színházban más produkcióban is - Zalaegerszegen utoljára a Nem élhetek muzsikaszó nélkül című darabban -, és nem ezen az egy szere-pen keresztül ismerkedtem a színésszel. Vazs megyéből származó Miskája ugyanis túlságosan, már-már hiteltelenül tenyeres-talpasra sikeredett, nehezen elképzelhető párt alkotott az előadást rendezőként is jegyző Kovács Zsuzsa finomabb Marcsájával. Szirtes Gábor és Győri Péter sem aknázta ki telje-sen az eredetileg szinte teljes szimbiózisban létező Pixiben és Mixiben rejlő lehetőséget. Igaz, úgy tűnt, mindez nem sok nézőt zavart, és végül is ez a lényeg.
Zalai Hírlap
A Zalai Nyári Színházak Kht. szervezte program keretében idén alighanem mindenki találhatott kedvére való előadást. Az egervári sorozat utolsó darabjaként az operettért rajongókat várták, Szirmai Albert, Bakonyi Károly és Gábor Andor örökbecsű műve könnyed estet ígért. A műfaj iránt elkötelezettek le is csaptak a lehetőségre, ha lett volna, valószínűleg a csilláron is lógnak, annyian voltak kíváncsiak Mágnás Miska vidám történetére.
Igazi meséről van szó, melynek népszerűsége érthető, hiszen mindig időszerű: talpraesett főhősei alaposan megleckéztetik a rangért rajongó, az igaz jellemet amúgy figyelmen kívül hagyó felső tízezer tagjait. Az alaphelyzet szerint Korláthy gróf és arisztokrata barátai nevetségessé akarják tenni a mérnök Baracs Istvánt, lévén, hogy egyszerű emberként megnyerte velük szemben a lóversenyt. Baracs azt gondolja, hogy imádottja, Rolla grófnő is részese az ötletnek és úgy dönt, visszavág: a lovászfiút, Miskát, grófnak öltözteti, majd úgy vezeti be a társaságba, mint egy tigrisvadászatból hazatért urat. Rolla válaszul a mosogatólányt, Marcsát öltözteti úrinőnek. Az ilyen módon adódó kalandokhoz olyan slágerek társulnak, mint a Hopsza Sári, a Csiribiri, csiribiri kékdolmány, a Fáj, fáj a szívemvagy a Cintányéros cudar világ.Úgy tűnik, a nézőtéren helyet foglalók többsége elégedett is volt a látottakkal, hallottakkal, a főszereplőket már azelőtt tapssal illették, hogy egyetlen szót kiejtettek volna a szájukon. Jómagam sajnos nem vagyok ennyire nagyvonalú. Nem a dramaturgiával volt gondom, érthető, ha egy utazó társulat rövidít és kihagy néhány szerepet, kisebb szabadtéri színházban senki nem várhat háromórás előadást, noha a jellemformálást nyilván megnehezíti a sűrítés. A látványért mindent megtettek, ideális díszletben, szép jelmezekben léptek színre a művészek, és a muzsikusok is kitettek magukért, lévén, hogy a zenét sem a technika szolgáltatta.
Az operett - már ami a színészek dolgát illeti - persze nem könnyű műfaj, fontos, hogy megfelelően pontos és feszes legyen, ráadásul kényes az egyensúly aközött, ami még belefér és aközött, ami már nem illik a szerepekhez. A Baracs bőrébe bújó Vadász Dániel és a Rollaként színre lépő Szeredi Krisztina, vagyis a bonviván és a primadonna mindenesetre az operett klasszikus útmutatásának megfelelően hozta figuráját, ahogy a kedves, kleptomániás Lotti tantiként megjelenő Medgyesi Mária is. A Korláthy grófot formáló Marik Péter és a főkomornyik, Lendvai Zsolt nem volt se több, se kevesebb annál, ami lehetett. Annak viszont kifejezetten örülök, hogy Nemcsák Károlyt láthattam már színházban más produkcióban is - Zalaegerszegen utoljára a Nem élhetek muzsikaszó nélkül című darabban -, és nem ezen az egy szere-pen keresztül ismerkedtem a színésszel. Vazs megyéből származó Miskája ugyanis túlságosan, már-már hiteltelenül tenyeres-talpasra sikeredett, nehezen elképzelhető párt alkotott az előadást rendezőként is jegyző Kovács Zsuzsa finomabb Marcsájával. Szirtes Gábor és Győri Péter sem aknázta ki telje-sen az eredetileg szinte teljes szimbiózisban létező Pixiben és Mixiben rejlő lehetőséget. Igaz, úgy tűnt, mindez nem sok nézőt zavart, és végül is ez a lényeg.
