Színvonal és igényesség
Zenés vígjáték az Egervári Várszínházban
Szemes BélaA Turay Ida Színház vendégjátékában bemutatott közismert zenés komédia előadását nem véletlenül előzte meg fokozott közérdeklődés
Az állandó színházak évadjának befejezését követően az idényjellegű nyári színházak, az alkalmi előadásokra szerveződött „színtársulatok” bemutatói „kárpótolják” a színház iránt elkötelezett vagy könnyed nyáresti kulturális szórakozást kereső közönséget
Az utóbbi években ismét a zalai nyári színházi esték színpadi bemutatóinak reprezentáns színhelye (az elkötelezett színházi szakembereknek köszönhetően) az egervári várkastély, ahol az idei repertoár sikerelőadásának ígérkezett Maugham–Nádas Gádor–Szenes Iván Imádok férjhez menni című darabja.
A Turay Ida Színház vendégjátékában bemutatott közismert zenés komédia előadását nem véletlenül előzte meg fokozott közérdeklődés, amelyet magától értetődően indukált a történet pikánssága, a slágerként ismert betétdalok felcsendülése és a kitűnő szereposztás.
Az Imádok férjhez menni című darab cselekménye kettősséget hordoz magában: egyszerre magától értetődő, természetes és bizarr. Az események helyszíne egy, ideje meghatározott: a darabban meg nem nevezett első világháború utáni angliai helység, ahol a „központi főhős”, Victoria él.
A fiatalasszony – miután értesült férje hősi haláláról – feleségül ment annak barátjához, Frederick Lawndeshez. Az erős egyéniségű asszonyság azonban, mivel „imád férjhez menni”, kettejük házasságát sem tekinti véglegesnek, hiszen szerelmével ostromolja a fronttól otthon maradt, egyébként jómódú és befolyásos Mr. Paton is.
A személyes kapcsolatokat azonban kevésbé a háború okozta nehézségek teszik próbára, a teljes zűrzavart a halottnak hitt férj, William Cardew „hazatérése” okozza. Ezek után Victoria számára most már az válik a legfőbb problémává, hogyan sikerül a képtelen és kényelmetlen helyzetet megoldania...
Az Egervári Várszínházban bemutatott előadás legfőbb érdeme a színészek színvonalas és igényes játéka, akik egyetlen pillanatig sem éreztették, hogy vidéken és szabadtéri színpadon játszanak. Minden bizonnyal része volt ebben a darab rendezőjének, az előadásban színészként is fellépő Mikó Istvánnak is. A vígjátékok világában járatos Mikó rendezőként felépített egy markáns koncepciót, amelynek eredményeképpen dramaturgiailag hibátlan, ritmikailag kiegyensúlyozott előadást hozott létre, amelyben az sem okozott törést, hogy a három felvonásnyira megírt cselekményt két felvonásra összevonva állította színpadra.
A rendező erényére szolgált elképzeléseinek következetes megvalósítása, amely mellett előnyére vált az is, hogy szabad utat engedett a színészek önálló játékának. Miután a rendezés és a színészi alakítások ezúttal egymást erősítették, a néző számára nyereséggé vált, hogy rendező és színész partneri együttgondolkodásának eredményeként a műfajban ritkán látott értékes „végterméket” láthatott a színpadon.
A rendező dicsérete mellett nem lehetünk érzéketlenek az alakok megformálásában nyújtott színészi teljesítmények iránt sem. Victoria szerepét megformáló Nyírő Bea nem csupán kellemes személyiségének, tetszetős nőiessége külső megnyilvánulásainak köszönheti előadásbeli sikerét. Amellett, hogy kitűnően alakította a két férj között ügyesen taktikázó asszony hiteles típusát, a női rafinériák megjátszása mellett a trivialitáson felülemelkedve, primadonna-szerepben is dicséretes alakítást nyújtott.
A két különböző férjtípus megformálásában más-más, egymást kiegészítő, önmagában jól körülhatárolt karaktert láthattunk Nemcsák Károly (William Cardew) és Cseke Péter (Frederick Lawndes) alakításában. Mindketten „együtt éltek” a darab történetével, apró részletekig menő színpadi kommunikációjuk a színészi játék gazdagságának élményével ajándékozta meg a nézőket. Mikó István – (Mr. Paton) a korosodó „hősszerelmes” –
és Pásztor Erzsi (Montmorency kisasszony) minden mozdulata színészi képességeikről tett tanúbizonyságot, velük ellentétben a Taylor lakájt alakító Benkő Péter játéka kissé vontatottnak és darabosnak hatott. Sajátosan egyéni megjelenésével bizonyult hatásosnak Boros Zoltán (Raham ügyvéd) játéka.
Elismeréssel szólhatunk a díszletet tervező Krsztovics Sándor munkájáról, aki az első felvonásban a „hitvesi ágy” középpontba helyezésével és az alapvetően nem eredeti, de hatásos (a férjek bekeretezett fényképének szimmetrikus elhelyezése) díszletelemmel, a második részben az ajtó centrális funkciójának kiemelésével járult hozzá a rendező koncepciójának megvalósításához.
A zenei hangulat megteremtéséért ugyancsak dicséret illeti a Szemirámisz Kamarazenekart, amelyik kellemes muzsikájával és néhány sláger felidézésével (Kicsit szomorkás a hangulatom..., Engem nem lehet elfelejteni...) az idősebb nézőkben a nosztalgiázásra, a fiatalabbakban a muzikalitás iránti fogékonyságra hívhatta fel a figyelmet.
Zalaegerszeg, 2007. július 10.
Az utóbbi években ismét a zalai nyári színházi esték színpadi bemutatóinak reprezentáns színhelye (az elkötelezett színházi szakembereknek köszönhetően) az egervári várkastély, ahol az idei repertoár sikerelőadásának ígérkezett Maugham–Nádas Gádor–Szenes Iván Imádok férjhez menni című darabja.
A Turay Ida Színház vendégjátékában bemutatott közismert zenés komédia előadását nem véletlenül előzte meg fokozott közérdeklődés, amelyet magától értetődően indukált a történet pikánssága, a slágerként ismert betétdalok felcsendülése és a kitűnő szereposztás.
Az Imádok férjhez menni című darab cselekménye kettősséget hordoz magában: egyszerre magától értetődő, természetes és bizarr. Az események helyszíne egy, ideje meghatározott: a darabban meg nem nevezett első világháború utáni angliai helység, ahol a „központi főhős”, Victoria él.
A fiatalasszony – miután értesült férje hősi haláláról – feleségül ment annak barátjához, Frederick Lawndeshez. Az erős egyéniségű asszonyság azonban, mivel „imád férjhez menni”, kettejük házasságát sem tekinti véglegesnek, hiszen szerelmével ostromolja a fronttól otthon maradt, egyébként jómódú és befolyásos Mr. Paton is.
A személyes kapcsolatokat azonban kevésbé a háború okozta nehézségek teszik próbára, a teljes zűrzavart a halottnak hitt férj, William Cardew „hazatérése” okozza. Ezek után Victoria számára most már az válik a legfőbb problémává, hogyan sikerül a képtelen és kényelmetlen helyzetet megoldania...
Az Egervári Várszínházban bemutatott előadás legfőbb érdeme a színészek színvonalas és igényes játéka, akik egyetlen pillanatig sem éreztették, hogy vidéken és szabadtéri színpadon játszanak. Minden bizonnyal része volt ebben a darab rendezőjének, az előadásban színészként is fellépő Mikó Istvánnak is. A vígjátékok világában járatos Mikó rendezőként felépített egy markáns koncepciót, amelynek eredményeképpen dramaturgiailag hibátlan, ritmikailag kiegyensúlyozott előadást hozott létre, amelyben az sem okozott törést, hogy a három felvonásnyira megírt cselekményt két felvonásra összevonva állította színpadra.
A rendező erényére szolgált elképzeléseinek következetes megvalósítása, amely mellett előnyére vált az is, hogy szabad utat engedett a színészek önálló játékának. Miután a rendezés és a színészi alakítások ezúttal egymást erősítették, a néző számára nyereséggé vált, hogy rendező és színész partneri együttgondolkodásának eredményeként a műfajban ritkán látott értékes „végterméket” láthatott a színpadon.
A rendező dicsérete mellett nem lehetünk érzéketlenek az alakok megformálásában nyújtott színészi teljesítmények iránt sem. Victoria szerepét megformáló Nyírő Bea nem csupán kellemes személyiségének, tetszetős nőiessége külső megnyilvánulásainak köszönheti előadásbeli sikerét. Amellett, hogy kitűnően alakította a két férj között ügyesen taktikázó asszony hiteles típusát, a női rafinériák megjátszása mellett a trivialitáson felülemelkedve, primadonna-szerepben is dicséretes alakítást nyújtott.
A két különböző férjtípus megformálásában más-más, egymást kiegészítő, önmagában jól körülhatárolt karaktert láthattunk Nemcsák Károly (William Cardew) és Cseke Péter (Frederick Lawndes) alakításában. Mindketten „együtt éltek” a darab történetével, apró részletekig menő színpadi kommunikációjuk a színészi játék gazdagságának élményével ajándékozta meg a nézőket. Mikó István – (Mr. Paton) a korosodó „hősszerelmes” –
és Pásztor Erzsi (Montmorency kisasszony) minden mozdulata színészi képességeikről tett tanúbizonyságot, velük ellentétben a Taylor lakájt alakító Benkő Péter játéka kissé vontatottnak és darabosnak hatott. Sajátosan egyéni megjelenésével bizonyult hatásosnak Boros Zoltán (Raham ügyvéd) játéka.
Elismeréssel szólhatunk a díszletet tervező Krsztovics Sándor munkájáról, aki az első felvonásban a „hitvesi ágy” középpontba helyezésével és az alapvetően nem eredeti, de hatásos (a férjek bekeretezett fényképének szimmetrikus elhelyezése) díszletelemmel, a második részben az ajtó centrális funkciójának kiemelésével járult hozzá a rendező koncepciójának megvalósításához.
A zenei hangulat megteremtéséért ugyancsak dicséret illeti a Szemirámisz Kamarazenekart, amelyik kellemes muzsikájával és néhány sláger felidézésével (Kicsit szomorkás a hangulatom..., Engem nem lehet elfelejteni...) az idősebb nézőkben a nosztalgiázásra, a fiatalabbakban a muzikalitás iránti fogékonyságra hívhatta fel a figyelmet.
Zalaegerszeg, 2007. július 10.
