Le kellene mondanom a színészekről. Fel kellene építenem egy őrült történetet a nézőkkel!

De hogyan érhetném el azt, hogy a nézők transzban cselekedjenek? Hogy a legmagasabb hőfokon égve éljenek meg másfél órát az életükből? Egy rendkívüli, túlpörgetett, gátlások, tabuk és előítéletek nélküli kilencven percet?

Hogyan hitethetném el a nézőkkel, hogy az ő életük is lehet épp oly varázslatos és kiszámíthatatlan, akár egy jól megírt színdarab, ami évszázadokat él túl, olyan könnyedséggel, mint ahogy egy nőstényoroszlán sétál át egy rózsaszínű flamingókkal teli szavannán? Hogyan érhetném el, hogy a nézők teljesen figyelmen kívül hagyják mindazt, ami a színpadon történik, és ezáltal ők maguk váljanak a világ közepévé másfél óra erejéig, ott, a nézőtéren!