„Létkérdésnek tartom a színházi munkában a generációk szaktudásának áramlását. Természetes legyen az idősebb, tapasztaltabb kollégák megbecsülése. Nyitottnak kell lenni az ilyen találkozásokra, mindig érdemes tanulni az elődöktől, s a megszerzett egyetemes tudásanyagokat csak úgy lehet időről-időre áthagyományozni, ha különböző életkorú emberek szót értenek egymással.” Pataki András

„Ez a színdarab rólam is szólhatna, akár én is lehetnék a főszereplője. Megéltem a pályafutásom alatt azt, hogy egy idő után úgy tekintettek rám, mintha nem is léteznék. Hányszor voltam a földön, nem is tudom, de mindig fel tudtam állni a padlóról, s folytatni. Nem keresek színésznői mintákat, sorsokat ehhez a szerephez, elég visszagondolnom az életemre. A mondatok, az érzések bennem, a lelkemben is élnek.” Farkas Ibolya

„Igazgatót játszom a darabban, voltam is egy ideig ilyen pozícióban, még, ha nem is akartam vezető lenni, ám csak a színházzal foglalkoztam ekkor. Talán ezért sem lincseltek, vertek meg soha... Akadnak olyan valós sorsok, minták, történetek előttem, amikor valakit a hatalom félretett, még direktorként is. Ilyen például báró Kemény János, aki 1940-es években a Kolozsvári Nemzeti Színház főigazgatója, majd a marosvásárhelyi Székely Színház egyik megszervezője volt..” Kárp György

„Az írókkal mi színészek soha nem kötekedtünk. Dolgoztunk Sütő Andrással, Székely Jánossal, román drámaírókkal, akik el is jöttek próbákra, premierekre…Azt vettem észre, hogy a generációnkat az utóbbi évtizedben már nem keresik annyira. A generációváltás hátulütője is ez. Mi már szerintem túltettük magunkat ezen. Van egy mondás: "a színházat meg lehet utálni, csak abbahagyni nem...” Györffy András

„Mi a generációk közötti átjárhatóságra tettük le a voksunkat. Fiatal a társulatunk, több irányba nyitottunk a darabválasztásainkkal, hogy széles közönséget tudjunk megszólítani. Az ilyen típusú hiánypótló drámák igénylik, hogy hiteles, az életet bölcsen, tapasztaltan szemlélő, a szakmájukat magas színvonalúan képviselő színészek tolmácsolják azokat a gondolatokat, sorsokat, történeteket, amelyek mindig színházi téttel bírnak. A színészi életpálya, a színház világa beszippantó erővel bír, nehezen lehet kilépni belőle. Akad, aki tud civilként belül maradni ebben, a legtöbben viszont élethivatásként tekintünk a színházra. Erről is szól ez a darab számunkra.“ Wischer Johann