Kedves Kisvárdai Színházbarát!
Darvay Nagy AdrienneA magyar nyelvű színházi emberek számára pedig Kisvárda nem csupán egy hely, ahol az évad legjobb eredményeit csillanthatják meg, de a szó szoros értelmében vett műhely, továbbá olyan küzdőtér is ...
Kérem, nézze el nekem a megszokottnál személyesebb sorokat. Tudniillik 2008 nem csupán a Fesztivál történetében, de a saját pályámon és a magánéletemben is "jubileumi" és egyben korszakzáró év. Többek között, ezért is szeretném, ajánlás helyett, megköszönni Önnek - mint a város kultúraszerető lakójának - amiért közel két évtizede lehetőséget nyújt egy olyan színházi találkozó megrendezésére, mely gyanúsan méregetett, politikai felhangoktól sem mentes, "gettófesztiválnak" csúfolt rendezvényből, már a nemzetközileg elismert művészeti eseménnyé vált.
A neves bukaresti kritikusnő tavaly például azt írta róla: "úgy tudom, a kontinensen is egyedülálló a Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválja ./.../ A magyar nyelvű színházi emberek számára pedig Kisvárda nem csupán egy hely, ahol az évad legjobb eredményeit csillanthatják meg, de a szó szoros értelmében vett műhely, továbbá olyan küzdőtér is, ahol a színházművészetről szerzett tapasztalatokat, elképzeléseket és véleményeket ütköztetni lehet." (Alice Georgescu)
S tegyük még hozzá a legfontosabbat: TALÁLKOZÓ. Egy olyan állandó összejövetel színtere, amely nemzetközileg fogja egybe a - mindenféle értelemben - egy nemzethez tartozókat, hogy a színházi nagycsalád öt országban élő tagjai legalább évente egyszer, együtt lehessenek. Így válhatott Kisvárda ebben a szétforgácsolt, kusza, gyűlölködő világban is biztos ponttá az életünkben. Mert Ön sem foglalkozott a korlátoltak gőgjével és bántó megjegyzéseivel, az irigyek gáncsoskodásával, de még a gazdasági helyzet romlásával sem, hanem szíves vendéglátóként, évről évre, érdeklődésével és szeretetével halmozza el az idelátogatókat.
Miközben az ünnepi alkalomra megjelenő, tizedik önálló kötetemet írtam, megint újraélhettem húsz év találkozásának minden örömét. A rég eltávozottakkal is. Csodálatos élmény volt. Ezt is Kisvárdának köszönhetem.
Azt hiszem, Önnek nem kell magyaráznom, az újabb jubileumi könyvet miért mutatja be megint "Nánay tanár úr". Ahogy azt sem, hogy a Kávéházi beszélgetések során miért találkozhatunk ismét épp az első "Pályakezdő-díjas" Hatházi Andrással és feleségével, a még főiskolásként Kisvárdán főszerepbe beugró Palocsay Katával, az első Teplánszky Kati díjas, beregszászi Vidnyánszky Attilával, a vajdasági színjátszást megújító "zentai gyerekek" egy csoportjával, a felvidéki színházművészetet meghatározó "két Tiborral", a méltán népszerű nagyváradi Hajdu-Körner házaspárral. Vagy hogy miért mutatjuk be Köllő Katalinnak az életműdíjas Csíky Andrásról frissiben írott könyvét. Az sem meglepő talán, hogy a koprodukciók felvételei közül pont az 1995-ös New Budát tekinthetjük meg újra - együtt az alkotókkal.
Sok szeretettel várom tehát a jubileumi találkozókon egy kis nosztalgiázásra.
Boldog születésnapot, Isten éltesse, áldja és őrizze a Kisvárdai Fesztivált és minden hozzátartozóját nagyon sokáig, egészségben, erőben, szeretetben.
A neves bukaresti kritikusnő tavaly például azt írta róla: "úgy tudom, a kontinensen is egyedülálló a Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválja ./.../ A magyar nyelvű színházi emberek számára pedig Kisvárda nem csupán egy hely, ahol az évad legjobb eredményeit csillanthatják meg, de a szó szoros értelmében vett műhely, továbbá olyan küzdőtér is, ahol a színházművészetről szerzett tapasztalatokat, elképzeléseket és véleményeket ütköztetni lehet." (Alice Georgescu)
S tegyük még hozzá a legfontosabbat: TALÁLKOZÓ. Egy olyan állandó összejövetel színtere, amely nemzetközileg fogja egybe a - mindenféle értelemben - egy nemzethez tartozókat, hogy a színházi nagycsalád öt országban élő tagjai legalább évente egyszer, együtt lehessenek. Így válhatott Kisvárda ebben a szétforgácsolt, kusza, gyűlölködő világban is biztos ponttá az életünkben. Mert Ön sem foglalkozott a korlátoltak gőgjével és bántó megjegyzéseivel, az irigyek gáncsoskodásával, de még a gazdasági helyzet romlásával sem, hanem szíves vendéglátóként, évről évre, érdeklődésével és szeretetével halmozza el az idelátogatókat.
Miközben az ünnepi alkalomra megjelenő, tizedik önálló kötetemet írtam, megint újraélhettem húsz év találkozásának minden örömét. A rég eltávozottakkal is. Csodálatos élmény volt. Ezt is Kisvárdának köszönhetem.
Azt hiszem, Önnek nem kell magyaráznom, az újabb jubileumi könyvet miért mutatja be megint "Nánay tanár úr". Ahogy azt sem, hogy a Kávéházi beszélgetések során miért találkozhatunk ismét épp az első "Pályakezdő-díjas" Hatházi Andrással és feleségével, a még főiskolásként Kisvárdán főszerepbe beugró Palocsay Katával, az első Teplánszky Kati díjas, beregszászi Vidnyánszky Attilával, a vajdasági színjátszást megújító "zentai gyerekek" egy csoportjával, a felvidéki színházművészetet meghatározó "két Tiborral", a méltán népszerű nagyváradi Hajdu-Körner házaspárral. Vagy hogy miért mutatjuk be Köllő Katalinnak az életműdíjas Csíky Andrásról frissiben írott könyvét. Az sem meglepő talán, hogy a koprodukciók felvételei közül pont az 1995-ös New Budát tekinthetjük meg újra - együtt az alkotókkal.
Sok szeretettel várom tehát a jubileumi találkozókon egy kis nosztalgiázásra.
Boldog születésnapot, Isten éltesse, áldja és őrizze a Kisvárdai Fesztivált és minden hozzátartozóját nagyon sokáig, egészségben, erőben, szeretetben.
