„Csak lenni: még nem élet. Ezer élet

együtt se volna sok, és hogy fogy ez

az egy is! pedig minden óra, mellyel

a nagy csöndet megrablom, valami

uj hír hozója; s szégyen volna néhány

napért raktáron óvni magamat

s ezt az ősz lelket, mely mint lemenő csillag, az emberész minden

határán túlra követni vágyik a tudást."

(Tennyson: Ulysses)



Négy fiatal színész, négy aggastyánkorú báb, egy kutya, egy halott, egy küldetés. Egy hosszú út Budapesttől Velencéig, a jövőtől a múltig, a múlttól a jövőig.



A fiatal színészek jelenléte teremti meg a történet magját képező időskori paradoxont: a lélek még szárnyalna, az agy, a képzelet, a szellem még úgy működik, mint régen, de az öregedő test folyamatosan emlékezteti az embert az élet végére. Az öreg bábok és a fiatal mozgatók kapcsolata olyan bábszínházi formát képes megteremteni, amelyben az elmúlás fájdalma és az öregkori küzdelmekben rejlő bizarr humor egyaránt megjelenik.