Petőfi Sándor közismert történetét festett táblaképek illusztrálják. A „képmutogató" előadás során a közönség szintén aktív részese a játéknak. Egyrészt folyamatos a párbeszéd az előadók és a nézők között, másrészt a publikum közreműködésével felidézhetők olyan hangulatok, események, melyek mozgalmassá teszik az egyébként statikus képeket. Mindenki ismeri János vitéz történetét, mindenki emlékszik a hős kalandjaira, vagy legalábbis azt hiszi. A kissé kusza, olykor megkopott emlékképek félreértésre, ebből kifolyólag félremagyarázásra adhatnak okot. A helyzetkomikum miatt vidám pillanatok részesévé válnak a nézők, ám a váratlan események sem tudják eltéríteni Kukorica Jancsit útjáról (beáll huszárnak, legyőzi az óriáskirályt, de megvív a medvével is). A kalandos történet végén - ahogy a mesében lenni szokott - a jó elnyeri méltó jutalmát, a gonosz pedig megérdemelt büntetését...

Kukorica Jancsi kalandjaival szinte mindeki találkozott, de ha valaki eddig mégsem halott volna róla, nem sokáig lesz ez így! Hiszen, milyen is az élet hősök, példaképek, kalandok nélkül?

Az előadás - az azonos irodalmi alaptól függetlenül - merőben más eszközökkel mutatja be a történetet, mint Boka Gábor, "János vitéz hiteles története képekben elbeszélve" című műsora. Míg a rajzos - "képmutgató" - előadás során a közönség játékba való bevonásán van a kiemelt hangsúly, addig ezen produkció a színen játszók képességeit, lehetőségeit használja ki. A csoportos munka eredményeként szinte valódi óriással találkozhat a néző, de tanuja lehet Jancsi és Iluska könnyfakasztó búcsújának, vagy hősünk találkozásának a zsiványokkal. Mindezt persze rengeteg humorral fűszerezve, hogy a nehéz pillanatok is könnyebben teljenek. Az előadás során a Tisztelt Nagyérdeműnek továbbra is jut felada, tehát arra ne készüljön senki, hogy nyugodtan ülhet a helyén!