Ez a Hamlet tipikus felnőtt, aki mentes minden előkelőségtől; azért küzd, hogy megértse azt a világot, amelyik megtagadja tőle a megértést, a barátságot és a szerelmet. Az ő alászállása a tettetett rosszaságba inkább alászállás a depresszióba, ami erőszakos kitörésekben, őrült rohamokban és mindenekfelett erős boldogtalanságban jelenik meg. Ő illúziók nélküli, elidegenedett, magányos, bizonytalan, önmarcangoló, búbánatos és a világ kompromisszumaitól és csalásaitól beteg.

Ez a feldolgozás velőig vetkőzteti le a darabot. Hamlet alakjára fókuszál, az ő önvizsgálatáról és értelemkereséséről szól.

Hamlet szerepét két színész játssza. A közönség a szomorúságnak, a frusztrációnak és a kétségbeesésnek két arcát láthatja. Ugyanazok a színészek alakítják a többi szerepet is a darabban. Elvégre, ha Hamletből van bennünk valami, lennie kell Hamletben valaminek Opheliából, Gertrúdból és Claudiusból is.

Ez a szigorú egyszerűség produkciója: az ellenpontja a ravasz, konceptuális színháznak. Csupasz színpadon játszanak a színészek, a karaktereket és Helsingör világát a testükkel, hangjukkal és néhány egyszerű kellékkel adják vissza. A fő céljuk, hogy Shakespeare nyelvét életre keltsék – a költészetét, kegyetlenségét és humorát. Világosságra, életerőre és igaz érzelmekre törekszenek.

„Egy olyan korszakban, amikor folyamatosan hangokkal, színekkel és információkkal bombáznak minket, lehetséges egy bensőséges, színházat létrehozni? Igen, lehet. Klaudyna Rozhin Hamletje a bizonyíték erre.”

(Agnieszka Dybek, Dziennik Wschodni, Lublin)

„Ha valakinek sikerült megragadni a színházi lényegét a Hamletnek, akkor az Divadlo Kontra.”

(Agnieszka Dybek, Dziennik Wschodni, Lublin)