Új évadnak vág neki a STEREO AKT

Az évad művészeti vezetésével dolgozik Lajkó-Balogh Zsuzsanna produkciós és rendezőasszisztens, Mayer Dániel produkciós vezető, valamint számos visszatérő és új alkotótárs. Borsos Luca a STEREO Művház közösségi és kulturális programjáért felel, kereshetik bátran az ötleteikkel és ő is aktívan keresi az együttműködést alkotói és civil közösségekkel. Göndör László pedig továbbra is saját előadások létrehozásával járul hozzá a STEREO AKT évadához, valamint egy jó kis dadaista cringe fesztiválra is számíthatnak tőle idén.
Idén is láthatják előadásainkat: a Miután felmondtam / Miután maradtam című előadásunkat egy Rendhagyó tanévnyitó keretében belül Ferencvárosban most a hétvégén. Cím Nélkül - hajlék-kaland-játék előadásunkat diákcsoportok középiskolákban, és Ugye vicces vagyok? előadásunkat pedig havi rendszerességgel a Trafóban.
Az idei évad újdonsága, hogy a STEREO Művházban az eddigi működésünkön felül több független színházi társulat próbafolyamatait és előadásait is befogadjuk, így repertoárszerűen új színházi előadásokat is láthattok majd nálunk.