Brecht a darabot 1940-41 táján írta, a finnországi emigrációban, Hella Vuolijoki finn írónő több műve alapján. A plágium vádja ezúttal sem kerülte el a szerzőt, de aki megismerkedik a szöveggel, tudja, hamisítatlan Brecht-színművel van dolga. Nedvdús, életteli, kristálytiszta gondolati konstrukcióval. Hőse, Johannes Puntila földesúr. Igen gazdag, a legkomiszabb kizsákmányolók egyike. Amikor józan. Amikor részeg, zavarba ejtően viselkedik. A magafajtájával szemben megvető, szemükbe mondja az igazságot, a személyzettel és az alsóbb néposztályokkal előzékeny, kedves, barátságos, adakozó. A részeg Puntila szereti az életet, szűkebb hazáját, a gyönyörű Tavastföldet, a szerelmet, az embereket. Kíváncsi rájuk, együtt érez velük. Új sofőrjében, Matti Altonenben úgy véli igaz emberre, barátra akadt. Matti azonban tudja, hogy hiába elbűvölő a gazdája, amikor részeg, mindent elfelejt, amikor kijózanodik. Tudja, hogy aki áldozatul esik az emberséges uraságnak, még kiszolgáltatottabbá válik az embertelennek. Egy percig sem veszi komolyan, amikor Puntila elkergeti lánya előkelő, ám igencsak eladósodott vőlegényét, és hozzá akarja adni feleségül. Éva leereszkedne Mattihoz, de az nem ereszkedik le hozzá. Matti elhagyja Puntilát, mert nem tud segíteni a társainak, és mert nem tud, és nem is akar megküzdeni azzal, hogy valaki pontosan tudja, milyen disznó, megveti ezt a disznót, és mégis, amikor tettekre kerül a sor, mindig a disznó cselekszik.