Ivan Iljics halála Tomi Janežič rendezésében – ahogy azt a dráma alcímében is olvashatjuk –„kollektív olvasása” a Tolsztoj-novellának. Az előadás tehát irodalmi és közösségi cselekvés, ahol a nézők a színészekkel együtt, illetve sokféleképpen vesznek részt a cselekményben, ezáltal pedig új értelmezéseket és jelentéseket teremtenek. A produkció egy adott pillanatában a színészek megkérik a nézőket, hogy hangosan olvassanak fel részleteket a novellából – ezáltal a színészek felidézhetik, hogy milyen csupán hallgatója lenni a felolvasásnak, ahogy az az érzés is megtapasztalható, amikor minket hallgatnak olvasni. A novella vetítve is megjelenik, vagyis a szöveget egyszerre lehet hallgatni a színészek vagy a nézők előadásában és olvasni a videóról. Az olvasás mint kommunikációs módszer a színház kifejezőeszközévé válik, ugyanakkor lehetőséget teremt az olvasottak újraértelmezésére is. Az olvasás (történjen az fennhangon vagy csendben) különleges aktivitást feltételez, bevonja a nézőket a színpadi cselekvésbe, akik ezáltal közvetlenül tapasztalhatják meg Ivan Iljics személyes történetét – ez az eljárás az orosz formalizmus és a brechti elidegenítés perspektívájából igencsak szokatlan hatást eredményez.