Mielőtt a világ egyik legnépszerűbb musicaljéről beszélnénk, egy pillanatra kalandozzunk vissza az időben. A My Fair Lady ugyanis G. B. Shaw Pygmalion című drámájának a zenés változata. Aki ismeri Shaw drámai világát, az tudja, hogy mi sem áll távolabb tőle, mint a szirupos történetek színpadra állítása. Esetünkben mitológiai kiindulópontja Pygmalion, a görög szobrász volt, aki beleszeret egy általa megformált nőalakba, és kérésére Aphrodité, a szerelem istennője életet lehel a szoborba. Ehhez már csak azt kell hozzátennünk, hogy összeálljon bennünk a kép, a történet megtalálható Ovidius Átváltozások című művében. Illetve még azt is, hogy Shaw a saját korában játszódó történetet farag a mitológiai alapanyagból.

A Pygmalion, így az abból készült zenés darab, a My Fair Lady középpontjában is, az átváltozás áll tehát, mint a mitológia, esetünkben az emberi létezés, csodája.

A történet egyszerű, és rendkívül szórakoztató mind darab, mind musical formájában. Lizát, a kis virágoslányt az eső behajtja egy eresz alá, ahol a véletlen – vagy a sors – éppen Higgins nyelvészprofesszor és Pickering ezredes mellé sodorja. A két férfi – régi, kipróbált barátok – nem feltétlenül gentlemanokhoz illően, fogadást köt Lizára, melynek lényege, hogy Higgins, a megrögzött agglegény pár hét alatt az erős tájszólással és rossz grammatikával beszélő, közönségesen viselkedő lányból tökéletes „nyelvi megjelenésű” hölgyet farag. Megszokott öltözékének elvesztése, illetve a nyelvi órák lelketlen szigora nem kevés megaláztatással jár a lány számára, amit azonban a zene és a Shaw-i szellemesség rendre fel tud oldani. (A darab szövegkönyve csak lényegtelen elemekben tér el a Shaw-i műtől.) Oldás lehet az is, hogy a nézőtér együtt szurkol a lánynak, akár Higgins ellenében is, hogy sikerüljön felnőnie a túlzottan is nagy feladathoz, hiszen ha győz, győzelme valójában a professzor fölötti győzelem, tudatában annak, hogy átváltozása nem kevés áldozattal és személyiségének a részbeni feladásával jár. És Liza győz, egy egész úri társaságot sikerül „megtévesztenie” azzal, hogy ő született úrinő, egy igazi lady. De a győzelemből Higgins nem kíván részt adni neki, saját magának kebelezi be a sikert. Liza megérti, hogy ő csak egy emberi kísérlet tárgya volt, ezért elhagyja a professzor házát. Ekkor azonban Higginsnek is szembe kell néznie egy átváltozással: a megrögzött agglegény a nyelvórák során beleszeretett Lizába – az „általa formált nőalakba”. Liza végül visszatér hozzá (a Shaw-i megoldástól itt tér el leginkább a darab, a drámaszerzőnél ugyanis anyjához menekül vissza a lány), és boldogan omlik az agglegény karjába, akibe a tanórák során ő is beleszeretett.

Hogy minek köszönheti ez a darab példátlan sikerét? Talán, hogy a szövegkönyvet író Alan J. Lerner lényegében megtartja a fanyar Shaw-i színpad- és nyelvkezelést, így kerüli el, hogy cukrozottá váljék a történet. Ehhez a fanyarsághoz adja hozzá remek zenéit Frederick Loewe; a musicalben megszólaló dalok egytől egyig telitalálatok.