Nézem Földes Tamást az Operettben, és nézem Földes Tamást a Karinthy Színházban. A Luxemburg grófjában nem ismerek rá. Addig olyan színésznek ismertem, aki akkor is jó, amikor körülötte senki, és akkor is ismeri a mértéket, amikor mellette mindenki más erőlködve igyekszik mulattatni a publikumot, ha más, a szöveg, a rendezés, a dalok erre nem igazán alkalmasak valamiért. Sir Basilként nem ezt a biztos ízlésű, mértéket tudó profit látom.
Nem állhatom meg, hogy keresgéljem az okát. A színész, a rendező lelkébe nem láthatok bele, nem tudom, mi történt a próbák során, csak találgathatok.
Amit látok, görcsös igyekezetre, túlbuzgó megfelelni akarásra vall: valahogy föl kell dobni, valahogy el kell adni a produkciót. Gondolom, abban, aki színpadra lép, ez a szorongó belső késztetés akkor is benne van, ha különben, kívülről nem is látszik semmiféle probléma. Az operettben a számok végén, a táncok után a publikum mindig tapsol, akárhogy is adták azokat elő. A pénztárnál persze kiderül, ha valami nem megy igazán jól. Ám a bemutatókor az még messze van.
Ott van viszont, és tapasztalatom szerint csaknem minden új produkciónál ott van valamiféle félelem a műfaj elavulásától. Az operett jóval több mint fél évszázada versenyben van a nézőkért a musicallal. A félelmet pedig követi a szorongó korszerűsítési késztetés. A tervező – ezúttal Túri Erzsébet – nem képzel el elegáns palotabelsőt, termekkel, lépcsőkkel, díszes oszlopokkal, korlátokkal, hanem a forgolódó Eiffel-torony lábaihoz helyezi a történetet. Valamiféle kopott, utcai monumentalitás váltja fel a száz év előtti szecessziós túlhabzást. Az operett helyét keresi a XXI. században, kijön a palotákból az utcára. A máskor precízen visszafogott színész meg talán úgy érzi, ide szélsőséges, vásári eszközök illenek.
A Karinthyban viszont, a kelenföldi pampákon, ahogyan a színház igazgatója nevezte egy alkalommal a környéket, nagyon komolyan veszi a feladatot, amelyet súlyos hagyaték is terhel, mivel az előadás akár felújításnak is felfogható. Balikó Tamás 2013-as rendezését újította fel Szabó P. Szilveszter és az ő szerepét vette át most Földes Tamás.Molnár Ferenc: Az ördög (Karinthy Színház)Fotó: Nagy Dániel
Magához igazította ezt a felvilágosult bölcset, aki lehámlasztja az emberekről a képmutatást, a polgári erkölcs természetellenes hipokrízisét. Molnár Ferenc magával sodró szövegében ellenállhatatlan logikával ébreszti rá a körülötte élőket igazi énjükre, vágyaikra, no meg arra is, hogy azok szerint éljenek.
Többlet a Kelenföldre zarándokló nézőknek, hogy Földes Tamást nem téveszti meg a név. Címszereplésében nincs semmi ördögi. Az ő ördöge szerencsétlenkedő, ügyetlenkedő kisembernek, már-már slemilnek tetteti magát. Hatalma okosságában van. Mindig egy lépéssel a többiek előtt jár, nála mindig van még egy kártya. Pedig nem csal. Csak kiváló szemmértékkel beosztja az igazságot.
