Írások
Hát én most inkább azt a felismerést szerettem benne, hogy engem elkerültek azok a bajok, amelyekkel a színdarabok hősei veszkődtek, és koromnál fogva már aligha febyegetnek.
A házasság válsága volt a témája mindkettőnek, egy angol meg egy mai magyar műnek. Ez aránylag újabb lelemény, valaha aligha tartoztak a színházművészet főtémái közé a magánélet intim nyavajái. Régebbi, állítólag boldogabb korokban szerelemről és hatalmi harcokról szóltak a nagy drámák. Vidámabb műfajokban a házasság a boldog véget jelentette – igényesebb szerzők persze kevertek sejtelmes árnyakat a nagy örvendezésekbe. De a házas ember a komédiákban, bohózatokban is főképp komikus figuraként jelent meg. Megcsalt férj vagy cselédlányokat hajkurászó kéjenc volt, aki unja a feleségét. Alighanem Ibsen tette a házasságot a drámairodalom egyik központi témájává. A Nórát persze a női egyenjogúság, egyenrangúság alapműveként szokás számon tartani, de ez a problémakör aligha lenne tárgyalható a házasság válsága nélkül.
Manapság viszont már szinte elképzelhetetlen társalgási színmű a családi, a házas élet bajainak érintése nélkül. A minap véletlenül ilyenekből láttam egymás után kettőt. A Rózsavölgyi Szalonban angol szerző, William Nicholson Visszavonulás című művében középkorú, értelmiségi házaspár küszködik egymással két felvonáson át. Testközelből ugyan csak az elsőben, mert a másodikra már szétválnak. Az asszony, bizonyára a klimax következményeként is – bár ezt a szerző nem említi – addig piszkálja jámbor, kicsit magának való férjét, míg az otthagyja egy másik nő miatt, akiről lényegében annyit tudunk meg, hogy hagyja keresztrejtvényt fejteni. A férfi távozásába viszont a nő belebondolul. Beszerez egy hatalmas konyhakést, hogy azzal majd a férj és új asszonya lakásán öngyilkos lesz. A nem kevéssé banális történetet az teszi valamelyest érdekessé, hogy mindezt a házaspár felnőtt fia kommentálásával nézhetjük végig. Szerepnek és színészi teljesítmények is Porogi Ádámé a legjobb, legérdekesebb, el lehet neki hinni ezt a kicsit titokzatos, mert rejtőzködő fiatalembert, aki megértő-elnéző, derűs szeretettel viseli el szülei bolondériáit. Rátóti Zoltán meg pont olyan, mint a szerepe, kicsit fakó, kicsit darabos. Söptei Andrea jó az asszony kicsit föld fölött lebegő költőien vallásos lelkületének ábrázolásában, néhány brutálisan eltúlzott kitörését meg hajlamos vagyok a rendező, Valló Péter számlájára is írni. Hajdu Szabolcs a Kálmán nap-ban két értelmiségi házaspáron is demonstrálja a hosszú együttélésben megkopó, unalomba fulladó szerelem válságát. Az egyik pár még csak unja egymást, a másiknál a férj csalja is a feleségét – természetesen fiatal tanítványával. A címben említett névnapi összejövetel igen jó alkalom, hogy mindez kipattanjon. Bár az egy kicsit teátrális, hogy a megcsalt asszony a baráttól tudja meg férje kalandját. A férj ugyanis azt hiszi, hogy a felesége tudja, és így meséli el a barátjának, aki gyanútlanul kikotyogja, amit nem kellene. A szerző-rendező mintegy lakmuszpapírként behoz a történetbe egy egyszerű embert is, egy özvegy iparost, aki rendbe teszi, javítgatja a vendégfogató pár lakását. Ő nem hordja kívül a lelkét, vesztesége, magánya mélyen, a zsigereiben él.
Török-Illyés Orsolya és Hajdu Szabolcs, Földeáki Nóra és Szabó Domokos fegyelmezetten adja a kulturált magatartás mai kliséit, így a tárgyilagos, kicsit enerváltan komoly társalgásokban rengeteg feszültség pattog, amit a néző humorként érzékel. Gelányi Imre minden szavában, gesztusában igazi munkásember. A szomorú, olykor kínos élethelyzetek roppant mulatságosan jelennek meg az apró, egy asztalt, négy széket és egy bőrkanapét tartalmazó játéktérben. A publikum remekül szórakozik. Pedig biztosan tudják, hogy magukon nevetnek. Hiszen nálam sokkal fiatalabbak.