2008-ban Bodó Viktor a Szputnyik társulatával adaptálta, a címet sokértelmű tréfával kiegészítve: „Tokhal vonóval”, legutóbb pedig a Radnótiban Valló Péter idézte meg a művet Morcsányi Géza fordításában.

Vonzó és egyben képtelen feladat a regény formátumához illőnek gondolt nagy színpadon éppúgy, mint kisebb térben vagy éppen stúdióban. Most Dankó István, a Katona remek karakterszínésze a Sufniban próbálkozott Gogol poémájával. Szerzője ugyanis némileg talányosan így jelölte meg alkotása műfaját, talán Puskin Anyeginjére is célozva, amit viszont Belinszkij, a kor nagy hatású orosz kritikusa nevezett az orosz élet enciklopédiájának. A maga módján a Holt lelkek is enciklopédikus mű. Az orosz földbirtokosok kisenciklopédiája. Ám a rendező még a Sufni csekélyke terén belül is egy csöppnyi dobogóra szorította be a játékot, a hatalmas orosz sztyeppét, ahol a halott jobbágyokat felvásárló Csicsikov tarantásza kóborol, a néző képzeletére bízva. Ezen a dobogón fogadják őt különféle házigazdák, földbirtokosok. A dobogón makettek jeleznek épületeket, térkép mutatja az utakat. A cselédséget megjelenítő Lestyán Attila piros játékautót közlekedtet és parkoltat le. Csupa móka, szórakoztató jópofaság, aminek alig van köze Gogol mélyebb humorához. Inkább kellemes időtöltést kínál.

A halott jobbágyokért Vizi Dávid házal egy kis táskányi pénzzel. Nem holmi linkóci alak, mint például éppen Gogol Hlesztakovja a Revizorban, hanem munkálkodását komolyan vevő szélhámos. Hiszen semmi mást nem tesz, mint hogy megpróbálja az eredeti tőkefelhalmozás rögös útját kissé lerövidíteni. Lényegbe találó alakítás, megvan benne a célratörő merészség és a veszélyekkel nem törődő könnyelműség.

Mind ehhez kap még a néző – ahogyan a Katonában megszokhatta – néhány nagyszerű jelenetet Elek Ferenctől és Mészáros Blankától. Kell-e több? – gondolhatja a színészeket lelkesen ünneplő néző az előadás után. Hát éppen elkelne – gondolja a telhetetlen kritikus.