Ellenben bármennyire is szeretetteljes és gazdag a velük foglalkozó román kollégák fantáziája, sajnos a regényes sztoriknak nem sok köze van a valósághoz, úgyhogy nem kerülhettek adásba.

Igaz viszont az, hogy noha a két kiemelkedő színházi rendező rokonsága nem is vérszerinti, azért nem pusztán jelképi értelemben létezett. A Taub-szülők tudniillik tényleg örökbe fogadták az elárvult Harag Györgyöt. Hogy hogyan lett Taubéknak egy „ötödik gyerekük”, arról majd részletesen olvashatnak (több más mellett) a remélem jövőre megjelenő Szín játék – Rendezte Taub János című monográfiámban. Most csak néhány szó a tisztázás érdekében.

Taub János 1927. május 14-én született Halmiban. A kis Árpád-kori település a Trianoni békediktátum következményeként akkor már hét esztendeje Romániához tartozott. Édesapja nagyon szegény, hatgyerekes családból származott, így kevés iskolát végezhetett, azonban eszével és tehetségével, autodidakta módon továbbképezte magát. Úgyhogy amikor a fia megszületik, Taub Lázár épp Halmi jegyzője.

A felesége, lánykori nevén Schwartz Anna – aki viszont református középiskolában érettségizett, zongorázni tanult, kiváló nevelést kapott egyke – 22 évesen hozta.a világra első gyermeküket. A második bécsi döntéskor a Taub családban már négy gyerek van: a 13 éves Janosnak három húga született. A szülők eltökélik, hogy visszaköltöznek az immár magyarországi Halmiba. Minden össze van csomagolva, indulásra készen. A fuvaros azonban késlekedik, és mire megérkezik, addigra a családfő úgy határoz, hogy ez intő jel lehet és maradnak Romániában. Így Taub János 1945-ben a temesvári Izraelita Liceumban érettségizik

Harag Jenő elsőszülött gyermeke 1925. június 4-én, napra pontosan öt évvel a Trianoni béke aláírása után jött a világra Margittán, már Romániában. Apja, a szintén hatgyerekes, nagyváradi órásmester legidősebb fia, előbb egy fakereskedőnél tisztviselő, azután önállósítja magát, a harmincas évek elejétől Tasnádon van faraktára. Az édesanya békéscsabai származású, lánykori nevén Kádár Magda, három fiúnak ad életet. Taub Annához hasonlóan Haragné is művészetkedvelő asszony, szépen zongorázik. Gyuri fiúk Nagyváradon végezte a középiskoláit: ezalatt a három apai nagynéninél lakott. A Szent László Líceumban érettségizett 1943-ban.

Bár színházi élményei hatására már 16 évesen kijelentette, hogy „rendező” lesz, a terjedő fasizmus útját állta a továbbtanulásnak. Budapestre megy keramikus-tanoncnak, de a zsidótörvények miatt alig egy év múltán haza kell térnie a gettóba. 1944 májusában szüleivel és öccseivel együtt deportálják. Harag György 1944. június 8-án, az auschwitzi láger kapujában látta utoljára a családját. 1945 májusában a hajdani jó kiállású, magas fiatalember negyvenkilósan, súlyos betegen vonszolta magát haza. Az 1500 fős szállítmányból egyedül ő volt életben. .Népes családjából mindenkit meggyilkoltak, teljesen egyedül maradt, amíg el nem fogadta Taubék meghívását az otthonukba…

A kolozsvári Zene- és Színművészeti Konzervatóriumot 1946-ban – a  napokban elhunyt – I. Mihály román király alapította. 1948-tól „Magyar Művészeti Intézet”-nek nevezték, és a román társintézethez hasonlóan, egyaránt rendelkezett színházi, zenei, képzőművészeti és táncművészeti szakokkal. Az ötvenes években a két intézet karait és tanszékcsoportjait szétválasztották, és művészeti ágak szerint szervezték újra. 1950-ben hozták létre a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetet, amelynek egy román és egy magyar nyelvű színművészeti, valamint magyar rendezői tagozata lett. (1954-ben majd ezt az intézményt is ketté választják és elköltöztetik Kolozsvárról: a magyar színész szak önálló intézetként, de azonos néven Marosvásárhelyre kerül.)

1946-tól Taub Lázár támogatásával „két fia” közösen bérelt lakást Erdély fővárosában.. Két nagyon különböző személyiség élt együtt a Kálvin utca 11-ben, akik mégis remekül megértették egymást. Összetartoztak. Még az ünnepi fehér ingük is közös volt. Kolozsváron Harag György elkezdte megvalósítani kamaszkori álmait. Míg „tejtestvére” egyelőre csak kereste, hogy milyen pályát is válasszon magának:

„Akkoriban kezdte a színművészetit, nekem viszont semmi közöm nem volt még a színházhoz, én futballista voltam. Az is maradtam volna, ha a játékosság mellett rendelkezem azokkal a tulajdonságokkal is, amelyek elengedhetetlenek: rámenősség, keménység, profizmus. Én magát a játékot szerettem, és még annak is örültem, amikor az ellenfél jól játszott.” Ám „Harag olyan lelkesen járt a főiskolára, hogy ezzel felkeltette az érdeklődésemet a színház iránt. Gondoltam, ebbe is belekóstolok. Sok mindennel próbálkoztam előzőleg, de végül is a színház mellett döntöttem. Ebben nagy szerepe volt Gyurinak.”[1]

1954-ben, amikor Taub János befejezi tanulmányait a színművészetin, Harag György már egy éve nem Kolozsváron lakik. Az előző színészévfolyam együtt akart maradni: ennek érdekében végigjárták még a bukaresti hivatalokat is, végül engedélyt kaptak rá, hogy az osztály megalapítsa a nagybányai színház magyar társulatát. Főrendezőnek elhívták Haragot, aki mindkét állását – beleértve kényelmes és jól jövedelmező tanársegédi posztját – dupla fizetését tüstént odahagyva, örömmel tart velük; majd amikor a bányai társulatot áthelyezik, Harag György lesz Szatmáron az önálló magyar színház első igazgató-főrendezője is.

Taub viszont a diploma átvétele után visszamegy Temesvárra, ahol 1953-ban főként műkedvelőkből létesítettek magyar tagozatot. A frissen végzett színházi ember az eredetileg amatőr együttesből egy Románia szerte megbecsült profi színtársulatot kreált, mely 1957-ben önállósulhat – és akárcsak a „tejtestvére” Szatmáron – Taub János lesz az itteni új Állami Magyar Színház első direktora.

1961-ben mindkét magyar igazgató elhagyja első társulatát. Harag előbb Marosvásárhelyre szerződik a Székely Színházhoz. Taub ellenben a Kolozsvári Magyar Színház főrendezője lett, ahová hamarosan elhívja a „bátyját” is. A Harag-Taub testvérek Erdély fővárosában újra együtt lehetnek, és közös elképzeléseiket a színház arculat-formálásában érvényesíthetik.

„Különböző módszerekkel dolgoztunk, de a színházról hasonlóképpen gondolkoztunk: nem szerettük a lapos realizmust. A színes, fantáziadús teatralitásra kell törekedni, a színházat játszani kell, nem mondani és mímelni – ezekben egyetértettünk. Még akkor is, ha a próbáink másféleképpen zajlottak. Bár erről óvatosan kell nyilatkoznom, mert én inkább már csak a végeredménnyel, a kész előadással találkoztam. Mondják, ő a próbákon sokszor változtatott akár közvetlenül a bemutató előtt is. Időbeli eltolódásról van itt szó: a bizonytalanságot én is átélem, de egyedül, otthon, a konkrét próbaidőszak előtt. A majdani előadás mindenféle variációját végigjátszom – de egyedül. Ő ezt a próbákon tette, a munkatársaival együtt. De az a gyanúm, lehetett ebben olyan meggondolás is, hogy Harag túlhangsúlyozta a kételyeit, mert így felébreszthette a színészek érdeklődését, megmozgathatta a fantáziájukat” – emlékezett Taub János.

„Azt mondhatom, Haraggal mi szellemi rokonságban voltunk. Mással akár vetélytársi helyzet is kialakulhatott volna, de vele ez elképzelhetetlen volt. (…) Rendeztünk is közösen: az Ilyen nagy szerelem kolozsvári előadását ketten jegyeztük. Harag és én. A közös munka a barátság próbája.”[2]

Az 1963. március 29-én bemutatott, felszabadító hatású expresszív színpadi játék kolozsvári előadásáról a színháztörténet azt jegyezte fel, hogy ritka nagy közönségsikert aratott és betiltották, majd újra engedélyezték. (A részletekről bőven írok az említett Taub-monográfiában.) De amikor Pavel Kohout darabja Harag György és Taub János közös rendezésében ismét játszható, már új igazgatója van a Kolozsvári Magyar Színháznak. Huszár Sándor, aki Taub Jánost odahívta, ugyanis időközben lemondott. A folyosói pletykák pedig Harag kinevezéséről suttognak. Házon belül mindenütt meg is van a megfelelő támogatottsága. Ily módon a hajdani Kálvin utcai lakásból indulva született két új romániai magyar társulat, a nagybányai-szatmári és a temesvári friss művészi irányvonala egyesülhetne a legrégibb folyamatosan működő magyar színház művészi reformjának kiteljesítésében.

A főrendező szerint: „Vannak emberek, akikben hatalmas mennyiségű vonzerő van. Ez nem elhatározás kérdése, ez a természetéből fakad. Harag ilyen fantasztikusan vonzó egyéniség volt. Nagylelkű, jóindulatú, szeretettel teli ember. Az emberek ezt azonnal megérezték. Soha nem tapasztaltam, hogy ő valakivel is konfliktusba került volna. Mindenki azonnal úgy bánt vele, mintha régi barátja lett volna. (…) A színészek is nagyon szerették. Egészen más viszonyban volt ő a munkatársaival, mint én. Engem elfogadnak, elismerik talán a szakmai tudásomat, de mindig van bizonyos távolság köztem és a színészek között. Harag más volt.”[3]

Nem csoda, hogy 1964. február 4-én, mikor a felettesek szájából biztos igéretként hangzik el Harag György kinevezésének a lehetősége, Taub János képtelen véka alá rejteni az örömét…

Senki sem tudhatta, hogy közben Huszár ténylegesen kiszemelt utódját már titokban hívatták a tartományi pártbizottsághoz, s arra a nevetséges indokra hivatkozva, hogy „Harag nem lehet igazgató, mert az apja fakereskedő volt!” – a jelöltet sebtében beléptették a Román Munkáspártba, majd két nap múlva kinevezték a Kolozsvári Állami Magyar Színház élére…

Harag György tehát tovább kénytelen folytatni tíz éves vándorútját: innen a galaci színházhoz szerződik. Az egyelőre Kolozsváron maradó Taub János 1966-tól áthelyezését kéri a román Nemzetihez, ahol a nála pár héttel fiatalabb Vlad Mugur lett az igazgató…

[1]  Rendezte: Harag György. Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet,  2000  287.
[2] Uo.288.
[3] Rendezte: Harag György.  2000.  288.