Portré
Horváth Margit
Életrajz
Horváth Margit pályáját szülővárosában, Békéscsabán kezdte, 1983-ban. Egy ideig a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház tagja volt, 1999-ben szerződött a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházhoz, melynek azóta is oszlopos tagja. pályafutásának több, mint harmincöt éve alatt a világirodalom számtalan klasszikus zenés és prózai főszerepét eljátszotta. Szerepeit mindig a rá jellemző igényességgel és érzékenységgel építi föl, elmélyülten, aprólékos műgonddal, nagy fegyelemmel és alázattal dolgozik. Épp olyan kimagaslót alkotott a Kabaré, a Hello, Dolly főszerepeiben, Az üvegcipő Adéljaként, Márai Kalandjában, a Száz év magány komoly szakmai kihívást jelentő Ursulájának megformálásakor, mint a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról Kígyójaként. Horváth Margit munkamorálja, szakmai igényessége szerint valóban nincs kis szerep, vagy nagy szerep: minden egyes alakítása élmény számba megy, sajátos, egyedi ízekkel és kifinomult bájjal gazdagítja az adott szerepet. Egyetlen jelenetbe is képes egy teljes sorsot sűríteni, ívet bejárni, mégoly rövid színpadi jelenléte is emlékezetes marad a néző számára, személyes varázsa, egyedisége, mesterségbeli tudása révén.
Kiváló énekesi adottságokkal rendelkezik, az operett- és musicalirodalom jelentős szerepeit a Csárdáskirálynő Szilviájától a Grease Sandyjéig, a Nebáncsvirág Denise de Flavignyétől az Evita címszerepéig, a Csókos asszony Rica Macájától a Hello, Dolly! címszerepéig játszotta el számtalan zenés produkcióban. Prózai darabokban is otthonosan mozog. Humorát is számtalan vígjátékban bizonyította, de a Kalandban, A szuzai menyegzőben, a Száz év magányban, a Peer Gyntben vagy Karády-monodrámájában nyújtott hiteles alakításai mutatják, hogy az évek alatt komoly drámai színésznővé érett.
Horváth Margit Békéscsabán nívódíjat, Zalaegerszegen közönségdíjat, Nyíregyházán Lipót-díjat és nívódíjat kapott. 2020-ban a 9-től 5-ig című musicalben nyújtott alakításáért a zenés színház kategóriában bekerült a Kult50-be, az ötven legjelentősebb kulturális hazai alkotó és szereplő listájára, amelyet a Fidelio művészeti és kulturális magazin állít össze.
A Peer Gyntben vagy a Karády-monodrámájában nyújtott hiteles alakításai mutatják, hogy az évek alatt komoly drámai színésznővé érett, s méltón kapta meg a Gobbi Hilda alapította Aase-díjat.

-
Interjúk
Az életem nyomokban tartalmaz boldogságot
Papp János sokszínű életébe, pályájába engedett betekintést az interjú során és a címben megfogalmazott bölcsességet engedelmével, ajánlom mindenkinek, magamnak is megfontolásra! Lovas Ildikó -
Interjúk
„Amit másképp csinálnék, mert nagyon jó élmény volt nekem a rendezés
Először tehát erről a „kalandjáról” kérdeztem Kertész Pétert, aki ha jól számolom hivatalosan 60 esztendeje van a pályán, hiszen 1965-ben diplomázott, igaz, már főiskolásként is voltak sikerei. Lovas Ildikó -
Interjúk
Beleszülettem a színház világába
Cseke Péter 18 éve vezeti a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházat. Vallja, hogy egy színház akkor jó, ha úgy működik, mint egy könyvtár: mindenki megtalálja a kedvére valót. Zsigmond Lilian






















