Portré
Urmai Gábor
színész
Életrajz
Tanulmányok: GNM Színitanoda 1992
Pályámat a budapesti Thália Színházban kezdtem, onnan Sopronba szerződtem, ahol 10 évig a Petőfi Színház alapító tagja voltam. Ezután a budapesti Centrál Színház társulatába kerültem. Ezek alatt az évek alatt játszottam - a Katona József Színház, az Egyetemi Színpad, a Székesfehérvári Vörösmarty Színház és a Szolnoki Szigligeti Színház mellett - a frissen alakuló Budaörsi Játékszínben is. Négy éve ezt a színházat tekintem állandó otthonomnak.

Válassza ki a keresett személy nevének kezdőbetűjét vagy használja a keresőt!
-
Interjúk
Az életem nyomokban tartalmaz boldogságot
Papp János sokszínű életébe, pályájába engedett betekintést az interjú során és a címben megfogalmazott bölcsességet engedelmével, ajánlom mindenkinek, magamnak is megfontolásra! Lovas Ildikó -
Interjúk
„Amit másképp csinálnék, mert nagyon jó élmény volt nekem a rendezés
Először tehát erről a „kalandjáról” kérdeztem Kertész Pétert, aki ha jól számolom hivatalosan 60 esztendeje van a pályán, hiszen 1965-ben diplomázott, igaz, már főiskolásként is voltak sikerei. Lovas Ildikó -
Interjúk
Beleszülettem a színház világába
Cseke Péter 18 éve vezeti a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházat. Vallja, hogy egy színház akkor jó, ha úgy működik, mint egy könyvtár: mindenki megtalálja a kedvére valót. Zsigmond Lilian






















