Színházak
Bethlen Téri Színház
- 2019/2020
- 2018/2019
- 2017/2018
- 2016/2017
- 2015/2016
- 2014/2015
- 2013/2014
- 2012/2013
Makrancos
- koreográfusGulyás Anna
- látványTibor Nagy Grosso
- zeneZombola Péter
A mindenki által ismert Shakespeare-dráma - mely a balett színpadokon is régóta nagy sikerrel játszott mű - alaphelyzetét a mai korba helyezve egészen érdekes látleletet ad.
A két teljesen eltérő temperamentumú nő párkapcsolatának alakulását végigkövetve kérdőjeleket kap a mindenkori alaphelyzet: A naiv, simulékony húg boldogabb lehet-e végül az érte feltétel nélkül rajongó férfi mellett, mint a megközelíthetetlenné keményedett nővér azzal az emberrel, aki minden áron a nő teljes személyiségét akarja látni?
Bízni bárkiben is manapság szinte lehetetlen. Jobb volna, ha inkább feladnánk, s a nyugalmat, a rutint keresnénk, magunknak őrizvén gyengeségeinket. Vagy dönthetünk úgy, hogy elvállaljuk az erőpróbát és az esetleges sérülést, hogy önmagunkat fel nem adva, de a másik fél lehető legőszintébb elfogadásával akarjuk megismerni azt, aki végül többé válhat számunkra, mint a saját félelmünkhöz való ragaszkodás.
A dráma karaktereinek kiemelésével a cselekményt végigvivő esetleges lélektani okok és események kerülnek vizsgálat alá az előadás során.
2015. 01. 30.