Kellemes, szórakoztató kedves színdarabot tűzött műsorára a Latinovits Színház. Nagyon aktuális volt már hogy az évad folyamán túlsúlyba jutó úgy mond „nehéz” színdarabok után egy kicsit fellégezve üljük végig a két óra hosszát és nevessünk, felhőtlenül szórakozzunk.

Thornton Wilder Házasságszerző színdarabja tele van nevettető fordulatokkal, könnyedséggel és frappáns megoldásokkal. S miről is szólhat egy könnyed színdarab?

Természetesen, mint arról a hétköznapi, de annál komolyabb élet érzésről, mint a szerelemről és természetesen az azt követő házasságról. De mit tehet egy idősödő gazdag úr, hogy megtalálja a neki való fiatal, csodálatos nőt? A méltó ara megtalálásához segítségre van szüksége. Mint mindenre, erre is van ajánlkozó egy házasságszerző személyében, aki természetesen egy hölgy, s aki látszólag mindent megtesz a sikerért, hogy minél előbb megtalálja megbízójának a megfelelő hölgyet. A történet természetesen több szálon fut. Megismerhetjük a fiatal kalapos lányt, akinek álmaiban egy gazdag úr szerepelne ahhoz, hogy megvalósítsa álmait, valamint két szegény, de annál inkább kalandvágyó fiatalembert, akik szintén az igazit keresik. Thornton Wilder zseniálisan mozgatja figuráit. A történet végén, mindenki rátalál az igazi, az általa áhított szerelemre, de nem úgy és nem akkor, amikor ő akarja, hanem mint az már a valóságban is lenni szokott, egészen másképp.

A legnagyobb meglepetés azonban a távolságtartó, magát soha fel nem ajánló házasságszerző szinte fondorlatosan, zseniálisan kimunkált útja a saját házasságához, melynek tárgya és alanya nem is lehet más, mint maga a gazdag megbízó, Mr. Vandergelder úr.

Ahhoz hogy egy színdarab élvezhető és legfőképpen sikeres legyen, elsősorban remek szereplők kellenek. Ezen az előadáson mindezt biztosítva volt. Nem lenne szerencsés most egytől egyik elemezni játékukat, hiszen mindannyian remekül játszották el mindazt, amit a rendező akart. De mindig van egy kiemelkedő, központi szerep és ez jelen esetben maga a házasságszerző volt, akit Takács Katalin alakított. Természetesen megítélés kérdése, de nekem az ő játéka nagyon tetszett. Zseniálisan formálta meg a rafinált, minden eshetőséget a saját malmára hajtó nőt, akitől isten mentse a férfiakat, mert úgyis az fog történni, amit ő akar. Mert Vandergelder úr legmerészebb álmaiban sem gondolta volna, hogy a házasságszerző ravaszul fonott hálóján fog fennakadni és önként, vakon sétál a csapdába.

Feltétlenül meg kell említeni a díszletet. Dicséret illeti a tervezőjüket, Pajor Patríciát és Hermann Anettet, akik tökéletes hátteret adtak a történethez. A rendező Czizmadia Tibor remekül mozgatta a szereplőket, jó volt a zene amit Pirisi László rendelt az amerikai történethez.

Tegnap este egy kedves jól rendezett színdarabot láthattunk mely remélhetőleg sokáig műsoron marad, megadva a felhőtlen szórakozást, a kikapcsolódást, amelyre mindannyian vágyuk.