​ÖRKÉNY ISTVÁN: MACSKAJÁTÉK

Online jegyvásárlás

SZEREPOSZTÁS

Orbánné: SPOLARICS ANDREA

Giza: TAKÁCS KATALIN

Paula: PÁSZTOR EDINA m.v.

Egérke: BOHOCZKI SÁRA

Ilus: PÁDER PETRA

Cs. Bruckner Adelaida: SIMKÓ KATALIN m.v.

Csermlényi Viktor: ILYÉS RÓBERT

Józsi: ÓDOR KRISTÓF

díszlettervező: FORGÁCS PÉTER

jelmeztervező: FÜZÉR ANNI

dramaturg: FARAGÓ ZSUZSA

súgó: BARNET MÓNIKA

rendezőasszisztens: JUHÁSZ GABRIELLA

Az ember - Örkény szavaival - az egyetlen lény, amely tudja magáról, hogy meghal. A Macskajáték az elmúlás melankóliájával szemben arról a fájdalmas, mulatságos és groteszk küzdelemről szól, ahogy az ember mégis, minden ellenére dacolni képes a halállal. Ez a harc zavarba ejtően ismerős. Magyar dac, mondhatnánk.

A Macskajáték alaphelyzete egy szerelmi háromszög, helyszíne Budapest a hatvanas-hetvenes évek állóvizében. Vagyis inkább a mában, voltaképpen mindegy, a lényeg nem változott. Mert mi vagyunk a lényeg. A mi lelkületünk a lényeg. Utcáink, kapualjaink, lépcsőházaink, lakásaink és szobáink levegője. A félszavak, melyekből megértjük egymást, melyek többé állnak össze, mint amik: sorssá. Ellenszegülni az elmúlás kikerülhetetlen törvényének, pofán röhögni azt, amivel szemben esélytelenek vagyunk: nagy, kollektív személyiségjegyeink egyike ez. A mi magyar sorsunk, mondhatnánk.

Negyvenhat éves vagyok. Mennyi ez a negyvenhat? Sok? Kevés? Mi vagyok én? Középkorú? Fiatal? Öreg? És miért vagyok öreg? Örkénynél azért, mert ha szerelmes leszek, nevetségessé válok. Mert már nincs jogom hozzá. Kinőttem belőle.

Serdülőkorom sétái során minden szerelmem elvittem a Gozsdu-udvarba. Azt gondoltam, látniuk kell, engem ismernek meg, ha végigjönnek velem a hat udvaron, hét épületen… Most pár napja arra vitt az utam. Az egykor visszhangzó ürességű tér ma Bábel. Amit régen a magaménak hittem, ma mindenkié. Elveszett belőle a titok, lett helyette élet. Ottjártamkor feltűnt egy szerelmespár, az egykori B udvar egyik sarkában álltak tudomást sem véve a körülöttük hömpölygő tömegről úgy néztek egymás szemébe, mintha addig akarnák nézni azt a másik szempárt, amíg igazán meg nem értik, ki néz ki mögüle. Megirigyeltem őket. Én is így akarok farkasszemet nézni valakivel. Ott a Gozsdu-udvar egyik sarkában. És nem abban a régiben. A maiban. Most.

Megöregszünk mind, ez evidens. De bármikor megöregedhetünk, és ez nem annyira evidens. És majd ha megöregszünk, merjük-e kinevetni az öregséget és dacolva a mindenható fiatalság törvényével állunk-e majd a Gozsdu-udvar egy sarkában farkasszemet nézve szerelmünkkel? Ha egyáltalán lesz szerelmünk a negyvenen túli öregségben…

Forgács Péter rendező

Az előadás a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósult meg.