Takács Kati kibírhatatlan, agresszív, lehengerlő, rettenetes, de jó humorú nőszemély eljátszására készül, A házasságszerző című darab címszerepében. Igyekszik tájékozódni a világban. Úgy gondolja, vannak helyzetek, amikben olyan érdekek működnek felette, hogy hiába jelzi, valami nem igaz, nem helyes, nem tud semmit tenni.

Az öreg kisasszony autós meséi című, általad egyedül előadott gyerekdarabba, amit 2016-ban mutattatok be a Budaörsi Latinovits Színházban, nagyjából belejátszhattad szerintem mindazt, amit a színészetről tudsz.

Legalábbis igyekeztem belejátszani. Nagyon érdekes, amikor az embernek azzal kell foglalkoznia, hogy tárgyak vannak a környezetében a színpadon, és ezekbe lelket kell lehelni.

Bár egyedül vagy a színpadon, de a tárgyak segítségével eljátszhattál egy csomó figurát. 

Igen, én ezt nagyon szerettem, és először akkor élveztem igazán, amikor a főpróbára beültek a gyerekek. Akkor rögtön megéreztem, hogy ami létrejön a színpadon, az nekik hogy esik jól, esetleg viccelnek vele, vagy bemondanak jó dolgokat.

Egy groteszkbe hajló nénit játszottál, aki a mese főszereplője, nagyon kíváncsi, de magányos, a világot még látni akaró ember, társainak tekinti a tárgyait, ezek megelevenednek és beszél is hozzájuk. Sok a humor, de közben azért szívszorító a magányossága. Ezért tekinti az autóját a barátjának, amiben azért van tragikus momentum is. 

Nagyon szeretem Mosonyi Alíz fanyar humorát, és tényleg fájó, hogy egyedül van ez a néni. De ugyanakkor az a csodálatos, hogy nem azon kesereg, hogy egyedül van, kitalálja a világát és lényegében boldogan él. Ugyanis mindig kieszel egy újabb mesét magának.

Sok minden van benned ebből az emberből?

Azt hiszem, én is egy eléggé virulens ember vagyok, ahogyan ő.

És te is, azt hiszem, egy kicsit magadra maradtál attól, amikor számodra az Új Színháznak vége lett. 

Hát igen. Ez hatalmas pofon volt nekem és azt hiszem, hogy ebben én vétlen voltam. Kibillentett az életem megszokott folyásából, az egzisztenciámból, utána ki kellett valamit találni, akkor az borzasztó volt.

Nem fordult meg a fejedben, hogy ott maradj? Hiszen volt, aki ezt választotta, pedig esetleg szintén nem értett egyet a meglehetősen viharos igazgatóváltással.

Erre röviden azt válaszolom, hogy ez így alakult, azt akartam, hogy eljöjjek onnan és erről ne is beszéljünk tovább.

Mint jeles színész, ott lógtál a levegőben, és már nem voltál abban a korban, amikor kapkodni szoktak a színésznők után. Mit csináltál? Elkezdtél telefonálgatni?

Utánam valóban nem kapkodtak két kézzel, én próbáltam lehetőségeket találni magamnak és végül megtaláltam a kaposvári színházat.

Sok volt a kudarc, a megaláztatás? Volt netalán, aki vissza se hívott?

Nem éreztem sem kudarcnak, sem megaláztatásnak. Mindenki visszahívott, ki így, ki úgy viselkedett, akadt, aki számomra kacagtató módon utasított vissza. Lepasszolt. Fiatalabb koromban nagyon furcsa lett volna ez nekem, nemigen vitt volna rá a lélek, hogy szóljak bárkinek is, hogy adjon munkát. Mint ahogy még most is furcsa nekem, ha egy filmrendezőnek szólok, ha forgat, ugyan már, gondoljon rám. Ez azért van így, mert a filmeseket nem ismerem annyira, az összes színházigazgatót viszont jól ismerem. Persze furcsa volt, amikor az egyikük különös módon lepöckölt, de erről sem akarok többet beszélni. Tudni lehet, hogy az én korombeli kolléganők ott vannak a színházaknál és ezért nincs szükség még egy idősebb színésznőre.

És gyakran nekik is nehezen találnak feladatot.

Persze. Én próbálkoztam, körbenéztem.

Újra vidékre járni, Kaposvár-Budapest között ingázni, ezzel pedig kicsit eltűnni a szakma látóköréből, hiszen a kaposvári teátrum már nincs annyira fókuszban, mint amennyire a legendás korszakában volt, mit jelentett neked? 

Ez jött nekem, ezt gurította a sors. Látni akartam, hogy mi van Kaposváron, ebben akartam megtalálni az örömömet, meg akartam tudni, hogy mi vár rám, nem pedig azon gondolkoztam, hogy úristen, most nem vagyok Budapesten. Ez alatt a három év alatt értek meglepetések, értek jó dolgok, jó dolog volt, hogy nagyszerű kollégákkal találkoztam, kaptam olyan szerepeket, amik nem váltak az enyémekké, de nagyon érdekes karakterek voltak és szerintem nem volt haszontalan eljátszanom őket. Volt olyan szerep, amiről úgy éreztem, hogy nem tudtam megcsinálni.

Példát is mondasz?

Például Schwajda Györgynek a Csoda című darabjában Bíborka, a takarítónő.

De miért nem volt ez a te szereped?

Úgy éreztem, hogy nem találom a támpontot a figurához. Az viszont nagyon jó volt, hogy dolgozhattam Horváth Csabával a Magyar Elektrában, ez igazán klassz, nehéz meló volt, boldog voltam tőle.

Mitől lett vége a kaposvári éveknek?

Berzsenyi Bellaagh Ádám, a Budaörsi Latinovits Színház művészeti vezetője fölhívott, hogy szerződjek hozzájuk, én pedig éreztem, hogy a kaposvári történetben nincs számomra több. Hiszen ugyan kaptam ott egy lehetőséget, hogy odamehetek, de az olyan volt, hogy na jó, hát itt lehetsz.

De nem építettek rád?

Nem, nem, nem…

Berzsenyi Bellaagh mit mondott, hogy miért akarnak szerződtetni?

Lényeg az, hogy hívott és én pedig nem különösebben gondolkoztam azon, hogy miért hív? Talán, mert jó színésznőnek tart. Megmondom őszintén, nagyon örültem neki, hogy fölkerülhetek Budapestre. És így emellett a szakmában is meg egyébként is tudok még valamit kezdeni az életemmel és nem kell két lakást fizetnem.

Évadonként két szerepre szerződtél és egyébként mész amerre látsz? 

Igen.

Budaörsön gondolkoznak benned, törődnek azzal, hogy legyen olyan szereped, ami már-már jutalomjátéknak számít. 

Így adódott, igen. Az elmúlt szezonban volt az öreg kisasszony és a Macskajátékban Giza. Most csak egy ilyen feladatom van, A házasságszerző címszerepe. Ezt márciusban mutatjuk be.

Keversz-kavarsz a szereped szerint? 

Hát persze. Ez igen hálás szerep, nagyon örülök neki. Kibírhatatlan, agresszív, rettenetes nőszemély, aki mindezt igen jól, humorral adja elő. Lehengerlő. Miközben tanultam a szöveget, arra gondoltam, hogy nem lehet könnyű ennek a nőnek a karmai közé kerülni, állni kell a sarat vele szemben. Különben ő jól átlátja az élet dolgait, és ezt a képességét tudja is hasznosítani, megszerzi magának azt, amire szüksége van.

Látszólag nagyon eltér a karakteredtől, éppen ez benne az izgalmas?

Szerintem igen. Csizmadia Tibor rendező, amikor azt mondta, hogy ezt játszom, én egy picit behúztam a vállamat és erre rávágta, hogy „nincs annál izgalmasabb, mint nem teljesen pofára osztani egy szerepet”. Hát majd meglátjuk, hogy jön ez be nekem.

Nem rég volt a Spinózában bemutatód, a Ferenczi és Freud-ban te vagy az a nő, akihez mindkét jeles tudós vonzódik…

Ferenczi vonzódott, és később feleségül is vette. Van még egy előadás a Trafóban, amiben részt veszek, Hajnóczy Péter a Halál kilovagolt Perzsiából című regényének adaptációjából, amiben egy vad anyát alakítok. Készül egy izgalmas dolog, és ennek most lesz március 3-án a bemutatója. A Kamrában mutatunk be egy új Spiró darabot, Széljegy címmel. Négyen vagyunk benne, Fullajtár Andrea, Rezes Judit, Bányai Kelemen Barna és én, Fullajtár anyját játszom benne.

Olvasol újságot? Hallgatsz rádiót? Nézel híradót? Vagy megpróbálod teljesen kicsukni a külvilágot?

Igyekszem tájékozódni a világban.

És utána nem beszélsz erről? 

Nem vagyok egy asztalcsapkodó nő. Ha megmozdulok, akkor ezt inkább szakmai ügyekben teszem. De bizonyos dolgokról elmondom a barátaimnak a véleményemet.

Náluk tovább soha nem mész?

Nem, nem szoktam. Menjünk például vissza oda, hogy számomra miért lett vége az Új Színháznak és milyen húzások kellettek ahhoz, hogy vége legyen, hiába tiltakoztunk. De vehetjük azt is, hogy még jóval korábban Székely Gábornak méltatlanul nem hosszabbították meg a szerződését az Új Színház élén. Én miatta hagytam ott a Radnóti Színházat, ahol nagyon a helyemen voltam, jó emberek vettek körül, de én akartam még egy kalandot. Kíváncsiság volt bennem, és amikor négy év után megfúrták, kinyírták, lefejezték Székely színházát, semmit nem tehettünk ebben az ügyben. Vannak helyzetek, amikben olyan érdekek működnek felettem, hogy hiába jelzem, valami nem igaz, nem helyes, nem tudok semmit tenni.