Dancs Rózsa, a valahai sepsiszentgyörgyi magyartanár és  később családanya, mit sem sejtve, saját titkosszolgálati besúgójával élt egy házasságban csaknem húsz éven keresztül. Ebből a rémálomvilágból regényes úton-módon menekült el nyolc és tíz éves gyermekével és jutott el az ausztriai menekülttáboron keresztül egészen Kanadáig. A diktatúra fojtogató szorításában megjárta a poklot más tekintetben is. Rózsának a mindenáron anyaságra vágyástól vezérelten végül is a nyolc terhességéből két esetben sikerült megtapasztalnia az anyaság örömét. Története az ő személyes esetén lényegesen túlmutat: egy korszak, egy hatalom, egy rendszer hatalmas tévedéseit, egy  egész társadalom  szenvedését tárja fel.

„Az első kisbabámat hét hónapra szültem meg a reggeli órákban Sepsiszentgyörgyön – meséli könyvében Rózsa. – A  picit annak rendje és módja szerint inkubátorba helyezték, majd délután  arra lettem figyelmes, hogy az egyik ápolónő azt kiabálja a telefonba, hogy »ez a kölyök megfulladt«. Többször kérdeztem, hogy nem az én kisbabámról van-e szó, de félrelökdöstek a folyosón. Éjszaka, amikor hiába vártam, hogy hozzák a picimet szoptatásra, tudtam meg, hogy igen, az én gyerekem fulladt meg az inkubátorban, mert oxigén nélkül ott felejtették. Két spontán vetélésem után ismét hét hónapig sikerült hordanom a terhességet. Ép és egészséges kisfiam született az esti órákban. Amikor a belém nyomott altató hatása alól reggel felébredtem,  és megkérdeztem, hogy mi van a kisbabámmal, azt a választ kaptam, hogy  »még szuszog«. Kiderült, hogy a férjem határozott utasítására a  koraszülött babát nem inkubátorba tették, hanem vesetálba dobták, halva születettnek nyilvánítva. Ott pihegett még egy ideig a vesetálban, amíg a  szemétre nem vetették…”

A  könyv dokumentum, minden sora igaz, a romániai abortusz törvény a háttér. “Eddigi kritikusaim közül legtöbbjük csak az abortusztörvényre összpontosított, mert nem élvén Romániában, el sem tudják képzelni azt, ami ma már fikciós filmtémaként is izgalmas: hogy a “szeku” nem játszott kesztyűs kézzel, s nemcsak Tőkés László családjában – túlélni pedig csak az Isten segített. Azzal is, hogy nem derült ki korábban az egész családi borzalom, mert nem úsztam volna meg élve”- mondja a szerző.