A népszínmű több mint fél évszázada tartó egyeduralma idején, 1909-ben merész tett volt a szerző, Molnár Ferenc részéről városi szegényt, ráadásul egy minden idealizálástól mentes semmirekellőt választani főhőséül. Az, hogy Molnár mennyire önmagát és a Vészi

Margittal való kapcsolatának, majd házasságának kálváriáját írja meg a tisztességes cselédlányt, Julikát elcsábító, léhűtő, a pénzszerzés érdekében a testi erőszaktól sem visszarettenő Liliom alakjában, az irodalomtörténészek körében ma is vita tárgya. A színpadon – Szabó K. István színpadán – azonban nem ez a kérdés lesz hangsúlyos, hanem a mű morális mondanivalója: a megbocsátás képessége, lehetősége vagy épp képtelensége, a bűn örökkön örökké érvényessége. A vád és a vezeklés elválaszthatatlanul egy térbe és időbe sűrített interaktivitása látomásszerűen erősíti fel hősünk kálváriáját.