A szerelem irányítja mindannyiunk sorsát, feltárja előttünk a lélek szédítő mélységeit, hogy azután belehajítson, és hosszú, gyötrelmes kínlódás után végül pusztulni hagyjon.

Pyrrhus, feledvén Hermionét, a trójai háborúból rabszolgaként elhurcolt Andromachét akarja erőszakkal feleségül venni. Andromachét azonban csak két érzés űzi: rajongás meggyilkolt férjéért, akit Pyrrhus apja, Akhilleusz mészárolt le, és őrjöngő féltése gyermekének, akit a görögök követeként érkező Oresztész követel Pyrrhustól, adja át neki, téphessék szét. A megcsalt Hermioné bosszút forral Pyrrhus ellen, s kihasználva Oresztész reménytelen szerelemtől megbomlott elmeállapotát, rábírja a férfit a tett végrehajtására...

Mindenki mást szeret. Mindenkit más szeret. Mindenki gyűlöli, akit szeret. És mindenkit elveszejt a viszonzatlanság…

\"Racine a legnagyobb emberi szenvedélyeket hajtotta a tiszta szerkezet és a mértéktartó stílus igájába… Sorsokat sorsokkal, lelkeket lelkekkel állít szembe, s ebből fejleszti ki a legnagyobb feszültséget. [Alakjainak] el kell pusztulniuk, mert nagyobb tüzek lángolnak bennük, mint amilyeneket az emberi élet rendje elbír. Pusztulásuk óriási összeomlás, amely után visszaáll a rend.\" (Schöpflin Aladár)