A Békés Megyei Jókai Színház műsorán utoljára 1987-ben szerepelt Csehov darab. Akkor a Cseresznyéskertet mutatta be a társulat. Azóta felnőtt egy újabb színházlátogató közönség, aki még soha nem találkozott a drámairodalom egyik legjelentősebb képviselőjének, Csehovnak a műveivel. Ezen meggondolásból is tűztük műsorra a 2004/2005-ös évadban a Ványa bácsi című darabot.
Csehov a reménytelen nyárspolgárnak nem ad reményt, se szíves kalandot, se regebeli milliókat, hanem leleplezi őket, megmutatja milyenek a maga valóságukban. Darabjaiban, a Három nővérben, a Sirályban, és a Ványa bácsiban, láttam tulajdonképpen az emberek tragédiája, hogy semmi sem történik. Csak cselekedni akarnának, csak vágyakoznak, hiába. Drámák, igazi drámák nélkül, az eseménytelenség örök drámái. Érzések mozognak bennük.
Ki látott ilyen hősöket és hősnőket? A hősök az unalom csöpögő égboltja alatt ásítoznak, isznak, vonják a vállukat, a hősnők pedig a szobák mélyén sóhajtoznak. Nincs megoldásuk a drámájuknak, akár az életnek sincs. Az író nem vállalkozik arra, hogy - becstelenül - kikerekítse a történetet és összhangot hazudjon abba, amiben nincs. Szonja, egy nyugalmazott egyetemi tanár első házasságából származó leánya, tiszta, rendes, csendes, a vidéki kastélyban plaidet rak az apja podagrás lábára és álmodik, álmodozik az életről. Árvácska, csúnyácska, igénytelenke és jó. Korán kel. Nem lel aranyat. Segít a gazdaságban is, közben elszállnak fölötte az évek. Azt mondják neki, hogy \"szép haja van\", az nem is szép. Jelena a társa ebben a néma szenvedésben, a szép, vidéki asszony, az apja második felesége, a mostohaanyja, aki vele együtt adogatja a zsémbes öregembernek az orvosságot, az átvirrasztott végtelen éjszakákon. Ez az asszony is beteg. Az élet betege. Még zongoráznia sem szabad. \"Várj - mondja urának - öt, hat, hét év múlva én is megöregszem.\" Aztán a két nő beleszeret valakibe. Az ideáljuk nem egy herceg, nem is egy lovag, hanem az aki közel van, egy vidéki orvos, iszákos és életunt. Mind a ketten egy arcot tükröznek a lelkükben. A szegénységük olyan nagy, hogy álmaik is szegények. Csak annyi történik, hogy az asszonyt külföldre viszi az ura, a kislányt elhagyja az orvos, a történet nem oldódik meg se jól, se rosszul. Nincs se komédia, se tragédia. Valami felemás keveréket ad az élet. Lelkükben pedig egy hang búg: ilyen az élet.
(KOSZTOLÁNYI DEZSŐ)