Kevesen tudják róla, hogy berzencei. De a kaposvári színház nemcsak a somogyisága miatt volt számára jó választás. Karakterének, manírmentes közvetlenségének, csapatszellemének is ez áll jól. Kora ellenére hosszú a szerepeinek listája, alakításairól évek múltán is beszélnek. A minap megkapta a Kölnben élő író-publicista, Bezerédj Zoltán által alapított díjat.
Éppen az Ördögök próbájára indultunk, amikor felhívtak: nagyon meglepődtem – emlékszik a színházklubban Némedi Árpád, aki néhány napja egy előadás után ugyanitt vehette át a bronzplakattet. – Aztán persze nagyon örültem. Éppen most köszöntem meg az elismerést telefonon Zoli bácsinak.
– Szó mi szó, a díjjal kiváló társaságba került.
– Valóban. És ezek a jófajta sikerek nem ártanak most a színháznak.
– Az Ördögök a harmadik nemzetis bemutatója volt. Fontosak az új impulzusok?
– Hogyne, bár kezdetben úgy éreztem magam, mint az első nap az iskolában. De aztán elfogadtak és megszerettek, és már partnernek tekintenek bennünket. Pedig eltérő a munkastílusunk. Másutt nem annyira jellemző a kórus szerepeltetése, míg Kaposváron ennek hagyományai vannak. Ezt már csoportos szereplő koromban megtanultam. Ascher vagy Mohácsi egyaránt gondot fordítanak arra, hogy minden szereplőnek története legyen a színpadon.

– A Nemzetiben több kaposvári kollégája, köztük Kovács Márton zeneszerző is feladatot kapott. Ön azon kevés színészek egyike, aki a muzsikában is otthon van.
– A zene nagy szerelmem. Varga Baluval dolgoztam sokáig együtt, aki ma a Zagar frontembereként világsztár, később az öccsével, Zságer-Varga Ákossal. Nem vagyok képzett zeneszerző, mindig kell valaki, aki megmondja, hogy ez most nagyon gáz lett, szaladjunk neki újra.
– Csaknem húsz éve társulati tag Kaposváron. Csinálna másképp valamit, ha tehetné?
– Nem, itt érzem otthon magam. Ez fontos nekem. Ismerjük egymást, még a másik gondolatát is. Budapesten nem tudnék élni. Nemrég egy pesti ismerősöm jegyezte meg a fővárosban, hogy milyen fura: mosolygós a pincér. Nekem Göllében van házam, szeretek ott lenni, de falun sem vagyok egyedül, mert ha hiányoznak a barátaim, főzök valamit, hívom őket, jönnek.
– A pesti kulturális pezsgés nem hiányzik?
– Főleg a mozi. Nagy szívfájdalmam, hogy vidéken megszűntek az értelmes filmeket adó kismozik. Máshol meg csak amerikai szarok vannak, egy jó spanyol, francia, skandináv film sehol, vagy kelet-európai, ami mindig is erős volt. Szerencsére egy-két tévécsatorna egyre többet ad közülük.
– A szakmában van olyan terület, amiben szívesen kipróbálná magát?
– A filmezés érdekel. De nem a filmsztárság, csak a munka. Jó érzés, ha a rojtosra forgatott sikerarcok helyett Kovács Zsoltot vagy Gyuricza Pistát látom filmen. Régen a filmrendezők köztük éltek, és szinte minden filmben szerepeltek kaposváriak. Nem nézem le a sorozatokat sem, mert mindent lehet remekül és felületesen csinálni. Jó példa Kocsis Palinak a Barátok köztbeli szereplése. Büszke vagyok rá. Ez fontos, a közönség így a kaposvári színházhoz is közelebb kerül. Mert büszke a színészére: ez a mi emberünk!
– Ráfér a társulatra a siker. A direktor egy éves kinevezése miatt különleges évad az idei. Benne van ez a levegőben? Ne adj' isten félteni kell a színházat?
– Nem kell félteni. Bízom a közgyűlésben, és ajánlom magunkat. Nagyon örülök, ha egy képviselő megállít az utcán, és érdeklődik. Mi nyitottak vagyunk, várjuk és igényeljük a személyes kontaktust. Erről beszéltem a pestiség ürügyén is. Nekünk még az is fontos, hogyan tesznek le elénk egy korsó sört. Hát még ha a színházról van szó!
– Ezek szerint a társulat tagjainak helyén van a szíve, az esze...
– Nagyon is. Ebben az országban ma sokan ideológiákba menekülnek, pedig az élet nem erről szól. Nem szétfele kellene küldeni az országot.

– Ha üresjárat van a következő feladatig, mivel tölti az időt?
– Nem unatkozom. Már Felhőfi-Kiss János mesedarab-rendezésének a zenéjét formálgatom. Sokat vagyok a barátaimmal, lejövök a színházba. Ennyi év után is azt érzem, hogy annyira jó ide belépni!
Némedi Árpádot végül az internetes fórumozók véleményével szembesítem, miszerint ő a „nagyonszerethető-színész kategória győztese". Olvassa, borostáját igazgatja, kicsit talán még zavarban is van. Látszik, játszani jobban szeret, mint babért aratni. Várakozásom szerint, „ismerősen" reagál. És még valami: a beszélgetésben szinte végig a kérdések előtt jár. Pedig nem is tettem le elé mosolygósan egy korsó sört...