Vajon alkalmas-e még a magyar színművészet arra, hogy magyar műveket adjon elő magyar színpadokon? Műanyagból készült kultúrájával támad a globalizmus. A magyarok állama nem védi a magyarok kultúráját. Színészlányaink felrohannak a színpadokra és azt éneklik: nújork, nújork. Rosszul éneklik. Pöntyögnek. Utánoznak. Hisz nem ismerik New Yorkot. De erre van úgymond piaci kereslet.
Vajon színészeink tudnak-e még ékes magyar nyelven megszólalni, vajon emlékeznek-e még az í-ző nyelvjárás csodálatos szavaira, vajon ismerik-e még a sajátosan magyar virtust? A kecskeméti társulat tán még igen. Az itteni színészek tán még tudják, hogy Bartók és Kodály országában nem New York a piros ász, hanem Bugac.
Jön Kecskeméten az Úri muri. Jönnek Móricz Zsigmond legendás alakjai. Jön Szakhmáry Zoltán, a „mintagazdaság” dzsentri bajnoka. Jön Rhédey Eszter, kinek nemességét II. Endre adományozta. Jön Csörgheő Csuli, ki kandisznaját siratja. Jön Rozika, aki Tamási Áron szavaival szólván „eléfelé tülekedő” parasztleány. Jön Kecskeméten a Magyar Ugar.
Hazánkban pártjaink és kormányaink jóvoltából cigányzene-felszámolás van. A kecskeméti Katona József Színházban cigányzenekar muzsikál.
Tisztelettel és szeretettel köszöntöm a kecskeméti színházbarátokat.
Kerényi Imre