Történik Pheraiban, Admétosz palotája előtt
Alkésztisz és Admétosz valamikor szerelmi házasságot kötöttek. Szerelmüket megáldották az istenek: gyermekeik születtek. Admétosz király, Alkésztisz királynő úgy tűnik, a szerencse kegyeltjei; mindenük megvan, ami után halandó csak sóvároghat. Boldogan élnek, míg egy nap Admétoszért eljön a Halál. Idő előtt, élete virágjában, fiatalon. A sors (az istenek furcsa szeszélye?) azonban különös csapdahelyzetet tartogat számára: megmenekülhet, ha valaki hajlandó meghalni helyette. Ha életét a magáéval váltja meg. Admétosz idős szülei : szülőanyja, apja, azonban ragaszkodnak az élethez, fiuknál is jobban. Alkésztisz dönt: meghozza férjéért, szerelmükért a legnagyobb áldozatot, ő hal meg Admétosz helyett.
De szabad-e egy anyának férjét választania gyermekeivel szemben, s ezáltal árvaságra ítélni őket? Szabad-e egy magát szerelmesnek tartó férjnek elfogadnia felesége áldozatát? Mi történik egy boldognak vélt házassággal, ha a megmérettetés pillanatában az egyik fél könnyűnek találtatik? Mi történik velünk, saját önbecsülésünkkel, az önmagunkról alkotott képpel, ha egy szélsőséges, addigi életünket mérlegre tevő helyzetben egész másképp viselkedünk, mint azt korábban hittük, vártuk, reméltük? Létezhet-e egyáltalán bármilyen élet az erkölcsi-szerelmi halál után?