Györfi Csaba (rendező-koreográfus) gondolatai az előadásról:

"Mint minden jó európai dráma, ez is az emberi lét kérdéseit feszegeti. Az előadás szereplői saját életüktől menekülő egyszerű, hétköznapi emberek. A víz az élet keletkezésének közege, mindennek a kezdete és éltetője. Figuráink ettől az őserőtől menekülve rekednek meg egy folyósón, egy váróteremben, ami az élet és az elmúlás közötti stációt jelképezi. A váróteremben folyamatosan játszik egy csellista, az ott töltött idő alatt a szereplőink ebbe a monotonitásba őrülnek bele. De mit is jelnet számukra ez az „őrület”? Tényleg pszichopata állatokká válnak, vagy megmutatkozik az ember igazi tiszta lelke? Esetleg mindkettő egyszerre?

Maszkok mögé bújt emberek vagyunk, akik nem mérik fel az idő múlását, s ha valami csoda folytán ezt tetten érjük, akkor az őszinte pillanat helyett, megpróbáljuk kiiktatni életünkből az idő múlását. A halált. Lehetetlen! Nem látunk bele, nem tudjuk megfogni, nem tudjuk kezelni, és ez a mi legnagyobb félelmünk…"