Mi történik akkor, ha kicsinyes, buta emberek kezébe kerül a hatalom? Mit tehet egy férj, családapa, egy közösség megbecsült és tisztelt egyéne, amikor látja, hogy az a világ, amelyben addig békésen élt, fenyegetve van? Jogában áll-e a közösségnek ítélkezni a kényszerhelyzetben hozott döntések és tettek miatt?

A darab és az előadás az emberi tűrőképesség határait, a megalázás és a megaláztatás lélektanát vizsgálja mai környezetben, valóságosnak ábrázolt, mai, hihető és átélhető modellhelyzetben.
"Befejeztem egy drámát a napokban. Az a címe, hogy Katonák. Feltétlenül ajánlom mindenki figyelmébe, ha valamelyik színház egyszer, valaha a műsorára tűzi. Mert ebben én nagyon sok fontos dolgot szándékoztam elmondani a háborúról. Az is lehet, sok fontos dolgot le is írtam benne a háborúról. Megérzékítettem, talán. Vagy legalábbis azt hiszem, arról írok, olyasmiről, amit lehet háborúnak is nevezni. Mert nem tudom, mi a háború. Pedig arról írok, minden idegszálammal érzem, hogy arról, hogy nem másról, hogy pontosan róla. Meg szól még a darab a békéről is. A béke persze csak a háborúval definiálható fogalom. Béke az, amikor nincs háború. Amikor valami olyasmi történik, amit mi most, itt, átélünk, mai magyarok. Meg a civilekről is szól ez a darab. A civilek nyilván azok, akik nem katonák. Megint egy negatív definíció. Lehet, attól van ez, hogy elsősorban a háborúra akarunk koncentrálni. És ha arra, akkor a megaláztatásról, a megaláztatásunkról is szólni fog a beszédünk. Mert egy civilnek a háború nem lehet más, mint erőszak a természete ellen, a civilsége ellen, a kívüllévősége, kívül lehetősége ellen. (...) (Zalán Tibor: Civilek, katonák)