“A legtöbbször pokol ez a hely, szűk kis tüzes pokol.”

Ezt mondja Cliff, a dráma egyik szereplője, amikor Jimmyvel és Alisonnal közös életükről beszél. Három fiatal, látszólag ereje teljében lévő ember, akik előtt még ott áll az egész élet, mégis a reményteli jövő képe helyett a pokoli jelen mutatkozik meg John Osborne drámájában. Mennyiben vagyunk felelősek másokért? Hogyan hatnak feldolgozatlan traumáink a kapcsolatainkra? Milyen áldozatot vagyunk hajlandóak meghozni azért, akit szeretünk? Meddig mutogathatunk az idősebb generációra a nehézségeink miatt?

Többek között ezeket a kérdéseket járja körbe Osborne a Dühöngő ifjúságban, és hiába játszódik a dráma az ’50-es évek Angliájában, a hidegháború kezdeti éveiben, mindvégig azt érezni, hogy a szövegben felvetett problémák nem megoldódtak, vagy lecserélődtek, hanem még aktuálisabbá váltak.