Turai és Gál, a sikeres színműírók a fiatal és tehetséges zeneszerzővel, Ádámmal érkeznek a kastélyba, hogy meglepjék Annie-t, Ádám menyasszonyát. A meglepetés túl jól sikerül: érkezésükkor fültanúi lesznek, amint a színésznőt éppen elcsábítja Almády, a sármőr színész.

 

Szerelmi történetünk középpontjában a látszat és a valóság, az igazi és a hamis felismerése áll. Feltűnik benne a színház világa, melyen keresztül a néző bepillantást nyer a drámaíró alkotási folyamatába, így a darab azt is látni engedi,  hogyan „csapja be” közönségét egy sikerdarab írója. Igazsággá varázsolni a hazugságot, erre képesek a profik.

A műfaj alapvető komikus helyzete a félreértés. Molnár írói zsenije viszont ezen az évezredes hagyományon csavar egyet: először mutatja meg a valóságot, és aztán csinál belőle félreértést. A boldog véget így szokatlan módon nem az igazság, hanem a hazugság hozza el. 

A néző ugyanannyit nevet, de a színházból kilépve talán egy kicsit többet elmélkedik, és messzebbre viszi az élményt. Egészen a hétköznapjaiba, ahol ilyesmi persze nem fordulhat elő…

 

„Játék a... hol is? No persze, egy olaszországi, tengerparti kastélyban. Vagy – egészen egyszerűen – az életben? Hiszen minden megtörténik ebben a darabban: a mindennapok teatralitása és a teátrum az életszerűsége, amennyiben a ’kastélyban’ a szereplők és legfőképpen Molnár révén természetesen ott van a szerelem, a féltékenység, a karrier, a barátság, az elárultatás, a báj és a keménység. És még mi minden!

Nem is kell sokat ragozni, elég utána gondolni, hány (a maga idejében) kortárs magyar szerző darabjának volt az ősbemutatója New Yorkban. Nos, Molnár Ferenc Játék a kastélyban című remekét itt mutatták be 1926-ban, és azóta tart a siker.”

Méhes Károly, író