Molnár Ferenc - másképp
Hogyan esett a választás Molnár Ferencre?
Néhány évvel ezelőtt a Pesti Színházban rendeztem a Monokli c. előadást, mely egy Molnár Ferenc szövegeken alapuló válogatás volt, benne Molnár újságírásának néhány elfeledett termékével. Zimányi Zsófia, a Rózsavölgyi Szalon művészeti vezetőjétől érkezett felém egy megtisztelő felkérés miszerint dolgozhatok a Rózsavölgyiben, és ez a régi Molnár-szerelem, ezúttal egy egyszemélyes színházi formában újra megtalált. Úgy éreztem, hogy a Szalon helyszíne és világa illeszkedik Molnár Ferenchez, aki egyszerre volt kávéházi és színházi alak. Olyan estet állítottam össze, ami ezt a két funkciót barátságosan egymás mellett kezeli. Érdemes foglalkozni Molnár alig ismert írásaival melyek nem részei a Molnár Ferenc kánonnak, miközben a jól ismert, nagy művei mögött készültek. Jól ismerjük a csillogó Molnár Ferenc vígjátékokat, a Pál Utcai Fiúkat, de mindemellett Molnár Ferenc egy gyakorló, kiváló újságíró volt. Újságíróként egy tőle szokatlanabb – élesebb, tragikomikusabb, a társadalmi és közéleti ellentmondásokra érzékenyebb hangot ütött meg. Darabjaiban többnyire a magánélet hazugságaival foglalkozott, majd a színpadról lelépve körülnézett az ő éppen megszülető, erősen fejlődő, imádott Pestjén és rá jellemző szellemességgel, okossággal, de talán indulatosabban kezdett fogalmazni a korabeli sajtó hasábjain. Úgy éreztem, ez a nagyon gazdag publicisztikai anyag megér egy estet.
Még mindig nagy sikerrel futó Kosztolányi estje a Vígszínházban bebizonyította, hogy szereti kézben tartani a dolgokat. Most is Ön szerkesztette, játssza, rendezi az estet. Jobban szeret egyedül dolgozni?
Ennek van egy praktikus része, egy évben 200 előadást játszom a Vígszínházban, emiatt szinte egyeztethetetlen vagyok. Másfelől élvezem, amikor a saját ritmusom szerint dolgozhatok, és edzhetem magam abban, hogyan lehet minél személyesebben és őszintén, egyes szám első személyben megszólalni. Az újságírás alkalmat adott az amúgy rejtőzködő, szemérmes Molnár Ferencnek, hogy ezekben a kávéházi, magányos szögletekben mégis eláruljon magáról valamit. Egy másik szenvedélyű, másik írói attitűdből fogalmaz, más hangot enged meg magának.
Milyen műfajú, dramaturgiájú est készül?
Egyszerre lesz színházi és kávéházi játék, a színházi est és az irodalmi est, a mai stand-up és a klasszikus kabaré közötti átmenetként képzelem el. Ami a dramaturgiáját illeti, az anyagok időrend nélkül, költőien, többnyire valamilyen színházi vagy zenei ötlettel megsegítve következnek egymásból. Másféle befogadói attitűdöt követel a nézőktől, hiszen nem egy konkrét színdarabot, hanem egy szerkesztett színházi estet látnak majd. Van azért egy pici összekötő eleme, íve az estnek, egy pont itt, a szomszéd Nádor utcában lezajló Lipótvárosi Disznótor története… Zenés est készül. Molnár maga is zenélt, zeneszerző ember volt, Genfi tanulmányai alatt klasszikus zenét szerzett, Pesten írt kuplét, sanzont, dalszövegeket, sőt, ha egy kávéházban ott maradt éjszaka, beállt a cigányzenekarba is játszani. Úgy éreztem a szövegek mögött ő is hallott pluszban valami zenét, ami persze a saját hozzágondolásom ehhez az anyaghoz, ezért én magam szereztem zenét az esthez, melynek nemcsak átkötő, hangulatfestő funkciója lesz; néhány szöveg megzenésítve hangzik majd el. Három nagyon kedves zenészkollégám, Termes Rita zongorán, valamint az Infusion Trio tagjai, Farkas Izsák hegedűn és Simkó-Várnagy Mihály csellón kísérnek majd.
Most, hogy fejest ugrott Molnár Ferenc munkásságába, milyen nagy felismerése volt vele kapcsolatban?
Talán inkább csak újra felfedeztem, hogy mennyire érzékeny és aktuális, illetve hogy milyen jó odaállni színészként a harsányabb és a személyesebb hangjai mögé is. Az is szívmelengető felismerés volt, hogy ugyanaz az ember, akitől a Testőrt, a Liliomot, az Ördögöt, a Hattyút, a Pál Utcai Fiúkat kaptuk, nemcsak egy rendkívül tehetséges magyar író, hanem egy mai nyelvet beszélő, nagyon tehetséges újságíró is. Szívből remélem, hogy ez a harmadik hang, amit ezen az esten hozzákopírozok a színdarabjai és a regényei mellé, nem rombolni fogja a nagyközönség Molnár képét, hanem gazdagítani azt, és más fénytörésből is láttatni fogja őt.
Fotó: Gál Bereniké