Dr. Petypon egy tudományos munkájába temetkező orvostanár, aki fanatikusan hívő feleségével szerényen éli mindennapjait. Ám egyszer végre befejezi  a nagy művét, az „altatószéket”, és ennek örömére cimborája a hírhedt Maximba viszi ünnepelni, ahol egyikük sem marad szomjasan... Másnap reggel ő a nappalijának kanapéja alatt ébred sajgó fejjel, a hálószobájából pedig Osztrigás Mici, a Maxim táncosnőjének ásítása hallatszik ki… Ettől kezdve elkezdődik Petypon rémálma, Mici levakarhatatlan és szemtelenül csábos. A fondorlatos helyzetek pergő ritmusban követik egymást a fergeteges bohózatban, amit örökzöld melódiák kísérnek.

A La Dame de chez Maxim ősbemutatója 1899. januárjában volt a párizsi Théâtre des Nouveautés-ben, de Feydeau fergeteges bohózatát még ugyanabban az évben a Vígszínház is bemutatta. Az eredetileg Egy hölgy a Maximból című vígjátékban a főszereplő francia neve La Môme Crevette, vagyis a (Kis)Garnélarák(ocska) volt, aki Béldi Izor fordításában az Osztrigás Mici nevet kapta, és az előadást is ezzel a címmel vitték színre.

A bemutatóról annak idején a Vasárnapi Újság  a következőket írta:

„A Vígszínház nagyon szereti a borsos dolgokat, de ennél borsosabbat még nem adott. Feydeau vaskos bohósága Parisban nagyon tetszett s máig is játsszák.” (...) “Hősnője valami mulatóhely tánczosnője, a ki egy jól becsípett orvossal (Petyponnal) a lakásába jut. Nehogy Petypon felesége meglássa, ott bujkál az ágyban, majd alakoskodik, aztán hogy az asszony elmegy onnan hazulról, Petyponnénak nézik az idegenek. Egy tábornok nagyon megszereti a Petyponnénak vélt Miczit, vidékre is meghívja az urával együtt. Miczi el is megy, mert a vidéken egy régi ismerősével akar találkozni. Ott aztán feltűnően viseli magát, de azt hiszik, hogy az párisi divat s mindenki utánozza, ő pedig merész oktatásokat ad az asszonyoknak és különös nótákat énekel.”

Ady Endre megnézte az előadást Párizsban, és azt írta: "E bolondos, könnyű darab felett a hangulatok tarka illatfelhői lengenek. Nevessenek, de egy helyütt a darabban szinte megható, nemes poézis strófái csöngenek. Merészen kacérkodik néha a legszivárványosabb filozófiával, sőt magával az irodalommal..."

Egy évvel később Ady megnézte az előadást Budapesten is: "Feydeau úr, ez az elmés ember annyi intelligenciával még nem volt elmés, mint e darabjában. És micsoda őrületesen bolondos helyzetek és figurák. Szikrázott úgy, hogy a szikrák rózsacsokrokat rajzoltak. De azért nem volt ez egészen léha este. Feydeau könnyek között tréfált." És hozzátette, megfeddve a Vígszínházat: "Hölgyek, urak, még Feydeau-t sem lehet mindig egyformán játszani."

A szikrázóan pikás komédiát később is szívesen tűzték műsorra a magyar színházak, és 1983-ban egy zenés tévéfilm is készült belőle.