Egy örök történet bemutatója Székesfehérváron
„Mélyen Tisztelt Nagyérdemű Közönség! Színtársulatunk bemutatja nektek a búsképű lovag, Don Quijote de la Mancha szörnyűséges kalandjairól és gyönyörűszép haláláról szóló, ámde mulattató játékot. Mivel a belépti díjat már megfizettétek, más kérésünk nincs, csak az, hogy velünk nevessetek és velünk sírjatok.”
Ezt vallja Bagó Bertalan, az előadás rendezője is: „Ez nem egy régi történet, olyan, mintha nem múlt volna el fölötte az idő. Bár megrostálja az idő, mégis örökérvényű marad. Mivel mindig vannak olyan emberek, akik látszatra olyanok, minthogyha szembe mennének a realitásokkal, de azok az emberek, mint pl. Don Quijote, akit őrültnek tartanak, mégis ezek az emberek azok, akik tovább lendítik a világot és az emberek érzelmeire hatnak. És ezt szerintem újra és újra kell, hogy lássák az emberek.”
Az előadáson és a kalandokon a Lantos (Nagy Péter) vezeti végig a közönséget, a zenét hívva segítségül (amiért Réti Anikó, Cserta Balázs és maga a Lantos felel): A kapcsolatot, ami a színpad és a nézőtér között van, én irányítom, és mesélem a történetet. És van egy zenei kíséret, ami a historizáló történetmesélésre utalás. Az előadás is úgy áll össze, hogy van ez a kicsi játéktér, ez az emelt színpad, és azon belül történik a játék, ennek mi a segítői vagyunk.”
A játéktér egy egyszerű dobogó, némi vetítéssel megsegítve, a szemünk előtt változik hol fogadóvá, hol erdővé, és megannyi más különleges helyszínné, ahová hőseinket elsodorják a kalandok. A helyszínek hangulatát a százféle szerepben feltűnő, és az effektekért is felelős négy színész (Varga Lili, Juhász Illés, Kelemen István és Kozáry Ferenc) színezi ki. És persze maguk a főhősök, Don Quijote (Andrássy Máté) és Sancho Panza (Sarádi Zsolt).
