Tóth-Máthé Miklós 1936-ban született Tiszalúcon, református lelkészi családban. A Színház- és Színművészeti Főiskola színész tanszakán tanult, a diplomát követően egy évtizedig vidéki és fővárosi színházakban játszott. Később pályát módosítva áttért az írásra, színész múltját azonban sohasem tagadta meg. Eddig harminchét könyve jelent meg és tizenkét színművét mutatták be. Számos novellát, verset és komédiát is írt már, legjelentősebb alkotásai azonban a reformáció nagy alakjairól születtek. A reformáció 500. évfordulójára jelent meg legújabb, Kálvin Jánosról szóló regénye, többek között az alkotás keletkezéséről és fogadtatásáról, valamint a tervekről beszélgettünk a debreceni művésszel.
Dehir.hu: Miért éppen a reformátor alakját keltette életre?

Tóth-Máthé Miklós: Érdekes módon Kálvin Jánosról nem akartam regényt írni, nem éreztem benne az isteni sugallatot. Amikor Fekete Károly püspök úr felkért a regény megírására, először gondolkodási időt kértem. Más feladatokra hivatkoztam, és arra, hogy mára a reformátor fogalommá vált, erről pedig nehéz írni. Azután eszembe jutott, hogy Méliusz Juhász Péter, Károli Gáspár vagy Szenci Molnár Albert – azok a hőseim, akikkel előzőleg már foglalkoztam – ugyancsak fogalommá lettek nekünk, magyaroknak. Később édesanyám – aki hívő asszony volt – szavaira is visszaemlékeztem: ő mondta mindig, hogy Isten mások által is üzenhet nekünk, csak meg kell tudni hallani. Azt gondoltam, hogy ő most a püspök által üzent nekem, és én nem lázadhatok Jónásként, el kell menjek a magam Ninivéjébe, Genfbe. Tudtam, hogy ezt a regényt nekem kell megírnom, és mindvégig olyan érzésem volt, mintha valaki vezette volna a tollamat. Rég történt már, hogy ilyen könnyedén, elegánsan megírtam egy regényt, amely most már elindult a maga útján.

Dehir.hu: Milyen visszajelzések érkeztek a regénnyel kapcsolatban?

Tóth-Máthé Miklós: Júniusban tartottuk meg a könyvbemutatót a Déri Múzeumban, melyre sokan jöttek el. A közönség nagyon jól fogadta, és olyan mértékben veszik a könyvet, hogy rövidesen bizonyára már az utánnyomás is szükséges lesz. A Reformátusok Lapjában többször is írtak a kötetről, és – talán sosem volt még erre példa, de – egy egész oldalt szántak az újságban a regényemből vett részletnek. Különböző felületeken is jelentek meg kritikák, recenziók, amelyekben egyöntetűen dicsérik az alkotást.

Dehir.hu: Történelmi regények esetében felvetődik a kérdés, mennyiben nyugszik hiteles forrásokon a történet és mennyiben az író képzelete szülte az adott cselekményt. Érezhető, hol húzódik meg a határ a fikció és a valós történések között?

Tóth-Máthé Miklós: Amikor az ember egy valaha élt nagy formátumú egyéniségről szeretne regényt írni, élővé mozdítani a ma embere számára, már önmagában véve is istenkísértésnek tekinthető. Ahhoz tudnám hasonlítani, amikor egy várromot restaurálni akarnak a szakemberek és hasonló köveket keresnek hozzá, hogy illeszkedjenek az eredetihez. Ez a titka a történelmi személyek megformálásának is. Történelmi regényt azért nehéz írni, mert kevés teret hagy a fantáziának.

Az, hogy hol dolgoztam fikcióval és hol a valósággal, döntsék el az olvasók.

Amikor valaki elolvassa és azt mondja, hogy abban a korban érezte magát, mintha maga is Kálvinnal társalgott volna, és akár valóban lehetett ilyen is a reformátor, már nem fáradtam hiába.

Dehir.hu: Milyen munkamódszerrel és mennyit dolgozott a regényen?

Tóth-Máthé Miklós: Szűk egy évet vett igénybe, beleszámítva az elérhető források áttanulmányozását és azt követően a mű megírását. Ugyanis ha egy valaha élt nagy emberről írunk, történelmi témát dolgozunk fel, előtte nyilvánvalóan át kell nézni a személyről, az eseményekről szóló forrásmunkákat. Kálvinról pedig megannyi tanulmányt, monográfiát, biográfiát írtak, csak éppen hiányzott belőlük az ember. A tanulmányokat a kutatókon kívül mások nem igazán olvassák, és sokan ezért sem tudják, milyen volt Kálvin. Vannak, akik még azt sem, hogy francia származású volt. Emiatt is tulajdonítok nagy jelentőséget ennek az óriási érdeklődésnek, mert valójában a reformátor mögötti személyt ebből a kötetből fogják megismerni. Ez egy vérbő regény, a műfaján belül hiteles, és tulajdonképpen elértem a célomat, mert aki a kezébe veszi, kíváncsi arra, milyen lehetett ez a fogalom emberként.

Dehir.hu: Több szempontból is jelentős a kötet: a reformáció 500. évfordulójára jelent meg, másrészt ez az első magyar regény Kálvin Jánosról. Hogyan élte meg ezt?

Tóth-Máthé Miklós: Először nem is sejtettem, hogy én írom az elsőt, csak később jutott a tudomásomra. Nem is törődtem ezzel a ténnyel igazán, habár felelősségteljes feladat volt. Azon viszont meglepődtem, hogy annyi jó tollú elődöm volt a magyar irodalomban, mégsem írt senki regényt a reformátorról. Utólag értettem meg, hiszen egyszerűen nehéz őt megformálni, ellentétben Luther Mártonnal, aki egy kedélyes, társaságkedvelő ember volt. Kálvin azonban nagyon szigorú, aszkéta típusú személyiség volt, aki igazán csak Istennel szeretett társalogni, mindenben az ő véleményét kérte ki. Fekete Károly püspök a mű elolvasása után azt mondta nekem, hogy ezáltal jobban megismerte Kálvin Jánost, mint száz tanulmányból. Ennél nagyobb dicséretet nem is kaphattam volna. Azt pedig már senki nem veheti el tőlem, hogy én írtam az első regényt róla.
Dehir.hu: A kötet címe is a reformátor énjéből fakad?

Tóth-Máthé Miklós: Az övéből és az én személyiségemből egyaránt. Azt takarja, hogy Kálvin nem az embereknek, hanem egyedül Istennek akart kedves lenni, csak neki tartozott számadással. Az alkotás formailag egy önvallomás – ezért is egyes szám első személyű a cím –, melyben magam is jelen vagyok. Eredetileg ugyanis színészként tevékenykedtem, kilenc évig játszottam különböző színházakban, azt követően tértem csak át az írásra. Sokan faggattak már a miértjéről, és mondtam olyasmiket, hogy a színész a legkiszolgáltatottabb művész, de most már ennek az okát is tisztán látom.

Ma már Isten szándékának tudom be, ő akarta, hogy elég legyen a komédiázásból, és valami mást, valami neki tetszőbbet bízott rám, amit teljesítenem kellett.

Ő testálta rám azt a nagyon nehéz lelki penzumot is, amit előttem csak kevesen igyekeztek teljesíteni a magyar irodalomban, hogy a reformáció nagy alakjairól írjak. Sohasem fordítottam hátat teljesen a színészetnek, jelentős előnyt jelentett számomra. Annyi a különbség, hogy míg színészként egy szerepért voltam felelős és azt kellett a lehető legjobban átélve megjeleníteni, addig íróként ez sokkal hatványozottabban érvényesül. Bele kell élnem magam az összes hősömbe, hogy azokat életre tudjam kelteni, Kálvinnál pedig ez különösképp így történt.

Dehir.hu: Korábbi történelmi regényei közül több is akad, amelyiket drámában is feldolgozott. A Kálvin-regényből láthatunk majd színdarabot?

Tóth-Máthé Miklós: Isten bizalmában címmel már el is készült belőle a dráma, olyannyira, hogy egy színtársulat szeretné is bemutatni azt. A Magyar Drámák Színháza – korábbi nevén Zanotta-Art Egyesület – két éve járja egy előző darabommal, A nagyrahivatott cíművel az országot, és most a Kálvin Jánosról szólót is ők akarják eljátszani. A tervek már megvannak, jelenleg az egyeztetések zajlanak, különösen az anyagiakról. Bízom abban, hogy a regény kikövezi az útját a drámának. Templomszínházszerűen szeretnénk bemutatni, ahogyan 1996-ban a Méliusz című drámámat is így játszották a debrecen-nagyerdei templomban. Jelenleg annyit tehetek, hogy drukkolok a társaságnak, magamnak, legfőképp pedig Kálvinnak, hogy ez a terv sikerüljön.

Dehir.hu: Milyen hírei, tervei vannak a közeljövőt illetően?

Tóth-Máthé Miklós: Októberben A zsoltáros és a zsoldos című egyfelvonásosomat fogják játszani a Déri Múzeum dísztermében, és valamikor ugyanitt akarják bemutatni A nagyrahivatott című drámát a debreceni közönségnek. Az írással kapcsolatosan nem tervezek újabb történelmi alkotást, habár érkeznek felkérések, de most úgyszólván lelki telítettséggel vagyok ezek iránt. Egyelőre örülök a Kálvinról szóló regényemet övező érdeklődésnek, és bízom abban, hogy végül a belőle készült drámát is színre viszik. Azt pedig a gondviselésre bízom, hogy hogyan lesz azután...