A történetet itt nem elmesélik, hanem eljátsszák. A szó szoros értelmében. Játsszák, táncolják, éneklik. Alig vannak szavak, amelyek elhangzanak, azok legnagyobb részéből a néző mit sem ért. Mert cigányul hangzanak el. Cigánydalokból, táncokból áll össze a történet, amely mindezek ellenére - éppen ezért - érthető. Átélhető, megélhető, megrendítő. A tánc nem eredeti, hanem stilizált mozdulatok sorozata, összhangja, ezért a szakmaitlanság esetleges buktatóit is kikerüli. A dalok lényege nem a szöveg, hanem a hozzá társuló játék, mozgás, tánc. A versek mozdulatokká változtak, az énekek játékká.



A mérhetetlen mélységek a mondatokon túl rejteznek, megtalálhatóak a táncban, az énekhangban, a legősibb érzelmek és ösztönök így megnyilatkozhatnak. És ezt meg is teszik. Megrendítő az előadás: a történet egyszerűségében, a rendezés egyszerűségében, a mozgalmas, de letisztult koreográfiában és ritmusban vegytisztán törnek elő az érzelmek, amelyek megélésétől legtöbbünk fél. Így átélhetővé válnak. (...) Színházat láttunk a szó klasszikus és pozitív értelmében.

(Nagy Botond)