Knut Hamsun, norvég író. Koszorús nemzeti költő és náci-kollaboráns hazaáruló. 30 évesen megírja Éhség című regényét, 60 évesen irodalmi Nobel-díjat kap. 85 évesen nekrológot ír a halott Hitlerről. Pszichiátriai kényszergyógykezelés alatt írja utolsó könyvét: az önmagával számot vető Benőtt ösvényeken-t. Demensnek és beszámíthatatlannak nyilvánítják, vagyonát elkobozzák, házi őrizetet kap. Egyesek alakját mindenestül zárójelbe teszik, mások igyekeznek szétválasztani irodalmi zsenijét és politikai tetteit.



1888-ban egy fiatal író rója a norvég főváros, Kristiania utcáit. Napról napra él, kilakoltatják, nincstelenségében koplal, nyomorog, de a fejében nagyszerű, az irodalom és a világ folyását új mederbe terelő terveket forgat. Közben éhezik. Ételre. Szeretetre. Szerelemre. A társadalom jóllakató elismerésére. Pillanatnyi sikerek és fojtogató kudarcok közepette próbál érvényesülni, mint művész. Átszűri magán, és saját világészlelése részeként teremti újra élményeit. Közben a testi-lelki összeomlás határán egyensúlyoz. Retteg az önfeladástól, a megőrüléstől, attól, hogy végleg kiszorult a középosztályból, és hogy mindezt leleplezik. A fiatal író kompromisszummentes művészi identitáskeresése és zaklatott, kiúttalan bolyongása Kristiania utcáin élesen rajzolja meg az alkotás egyszerre felszabadító és kegyetlen mivoltát, a művészi pálya árnyoldalát és kihívásait.



Hamsun önéletrajzi ihletésű pszichológiai regénye és az író időskori alakjának vitatott megítélése egy álomszerű, önmagával is sokrétegű polémiát folytató előadásban ütközik egymással. Az előadás problémafelvetése – a pályakezdő fiatal alkotás iránti olthatatlan vágya és a művész társadalmi felelőssége – ugyanakkor túlmutat a hamsuni életmű kontextusán, reflexióra készteti az előadás alkotóit és nézőit is.