Miért lesz valakiből Vezér? Mert kevesebb tolerancia van benne az igazságtalan, megalázó helyzetek iránt és éppen a sors, vagy a véletlen úgy hozza, hogy éppen ott van, mikor szembe kell nézni az ellenséggel? Félelme és dühe bátorsággá nemesül és megsokszorozza erejét annyira, hogy az első összecsapásban legyőzi ellenfelét. A tömeg azonnal lelkesen vezérré kiáltja ki, ezáltal a felelősség terhét is ráruházza. Nincs visszaút. Elszabadul a pokol. A tömeg sérelmei sokfélék és végtelenek, mindenért nem lehet azonnal bosszút állni és irányíthatatlanná válik a küzdelem. A megtorlás kegyetlen, mégis a tüzes trónra való ültetés és a lángoló koronával való megkoronázás cinizmusában ott rejlik, ad abszurdum, a megdicsőülés fénye. A “Dózsa György unokája vagyok én” szindróma nemcsak Ady Endre békétlen önvallomása, hanem a mindenkori népéért érzékeny, magában valamit tenni akaró nyugtalanságot érző emberé. Székely János a vezető egyéniség kiválasztottságának fény és árnyoldalait, a mindenkori vezér és nép viszonyának ellentmondásosságát fogalmazza meg