Miért finomabb a másik uzsonnája, miért érdekesebb a másik játéka? Miért kell mindig a másé? És miért vagyunk képtelenek odaadni a sajátunkat, miközben a társunké után ácsingózunk?

Két (később három) óvodás meglehetősen beszabályozott hétköznapjait ismerhetjük meg. Mimike egy zsebdiktátor: mindig az van, amit ő akar – csakhogy Marika nem akarja, hogy az történjen, amit Mimike akar. Életük felügyelőjét, az Óvónénit nem látjuk és nem halljuk: gong vagy csengettyű jelzi, ha szól ovisainkhoz, ilyenkor öltözni kell, futni ki a szabadba, enni, aludni, játszani… Bár Mimike és Marika cseppet sem rokonlélek, mégis kénytelenek egymás társaságával beérni, együtt játszani. Közös működésük eredményeként létrehoznak egy babát – amin aztán képtelenek megosztozni: az Óvónéni fellépésére van szükség, hogy nagy nehezen egyezségre jussanak. Persze mindkettő nehezen viseli, amikor a baba a másiknál van, ahogy az is rettenetesen bosszantó, hogy mindkettejüknél megváltozik a figura: Mimike teljesen máshogy játszik vele, mint Marika. Akárhogy is: létrejön egy egyezség, beáll egy rendszer, amikor mindenki igyekezhet úrrá lenni az irigységén.

Mindez addig tart, amíg új fiú nem érkezik a csoportba. Ottó akkora szenzációt jelent, hogy Mimike és Marika rövid időre még a közös babáról és az érte vívott harcról is megfeledkezik. Az új fiú mindent megnéz – Mimike alig győzi elvenni tőle a játékokat. De érdekes módon Ottó nem sírja el magát úton-útfélen: ha elvesznek tőle valamit, rögtön talál mást, ami ugyanúgy érdekelheti – és ez rendkívül bosszantó Mimike számára. Akárhogy is: az új fiú, nézelődés közben eljut a közös babáig, amit Mimikének esze ágában sincs megosztani vele. Marikának viszont igen! Ottó érkezése így teljesen átrendezi az addigi erőviszonyokat…

Az előadás szöveg nélküli játékok, illetve minimál szövegeket alkalmazó jelenetek váltakozása, egyszerű, gurulós lépcsős tárolók által variálható térben. Mindhárom kisovisnak megvannak a maga alapvető eszközei, illetve az ezekhez kapcsolható formai játékai, - az egyiknek labdái, a másiknak párnája, a harmadiknak textil hengerei -, amikkel kialakítják a maguk játékait, illetve amikkel a többiekhez később kapcsolódni tudnak, kialakítva végül a közös játékbabát. Az élőszínpadi játék itt találkozik a bábszínházzal – de a báb ebben az előadásban csak egy eszköz, a főhőseink között lévő harmónia, illetve ellentét érzékeltetésére.