Theater Online
Instagram
  • Nyitólap
  • Képgaléria
  • Színházak
  • Portré
  • Hírek
  • Írások
  • Bemutatók
  • HTMSZ
  • Képügynökség
  • TESzT

    Hírek

    Bemutatkozott a Crash - Ütközések a kamaraszínházunkban

    2024. november 6.
    Balesetmegelőzés, bántalmazás és online csalás témakörében indult útjára Crash – Ütközések címmel a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház és a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság új közös programja.
    Fotó: Benkő Emese

    Interaktív megelőzési színházi sorozat indult három évvel ezelőtt a teátrum és a rendőrség közös szervezésében, amely már az első néhány alkalommal rendkívül sikeresnek bizonyult, így igény jelentkezett a folytatásra. Új köntösbe bújtatva a Crash - Ütközések november 4-én debütált a Kelemen László Kamaraszínházban.

    Fotó: Benkő Emese

    Az előadásra érkező diákok négy jelenetet láthatnak Szegvári Júlia, Lakatos Máté, Mechle Christian színművészek és Gajári Nóra gyerekszínész előadásában, valamint minden blokkot feldolgozó beszélgetés követ a rendőr-főkapitányság szakembereinek vezetésével.

    A Bács-Kiskun Vármegyei Bűnmegelőzési Tanács támogatásával megvalósult program szakmai vezetője Tóth Kata, a színház dramaturgja, dráma- és színházpedagógusa, aki az első két jelenet írója is - ezek a jelenetek valós eseményeket dolgoznak fel, ráadásul az egyik pont Kecskeméten történt.

    Fotó: Benkő Emese

    A további két jelenetet a középiskolásoknak meghirdetett pályázatra beérkező legjobb alkotásokból választották ki. A győztes pályaművek szerzőit, Soós Kittit és Berkecz Lázárt a premier alkalmával a színpadon díjazták.

    “Szinte az összes beérkező pályaművel kapcsolatban az volt az érzésem, hogy a diákok kevesebb színházat látnak, kevesebb drámát olvasnak, mint amennyi filmet, sorozatot néznek, de az is érződött, hogy minőségi tartalmat fogyasztanak, mert a kreativitásuk határtalan. Kitti és Lázár, a nyertes pályaművek szerzői abban is különlegesek voltak, hogy figyelembe vették a színház élő mivoltát, és valóban színházi jeleneteket írtak” - méltatta az előadás ifjú társszerzőit Tóth Kata, aki egyben a darab rendezője is.

    Fotó: Benkő Emese

    “Mivel eredetileg nem rendező vagyok, mégis én állítottam színpadra a jeleneteket, már eleve úgy készítettem el a szövegkönyvet, hogy minden egyértelmű legyen a színészek számára, és az ő játékukkal kiegészülve teljes legyen a szöveg. Hatalmas segítségemre voltak a hang- és a fénytechnikus kollégák, akik kreatív alkotóként vettek részt a munkában, és egy-egy plusz réteget adtak hozzá a szöveghez és a színészi alakításokhoz” - mesélte a próbafolyamatról.

    Fotó: Benkő Emese

    A színházi munkát a rendőr-főkapitányság részéről Dr. Rekedt Gréta bűnmegelőzési előadó segítette, aki pályafutását színházi dolgozóként kezdte, ezután csatlakozott csak a rendőrséghez, mostanra pedig a Bács-Kiskun Vármegyei Bűnmegelőzési Tanács vezetője. 

    „Az igazság az, hogy rendőrként sem tudtam elszakadni a színháztól, próbáltam egy kicsit behozni a bűnmegelőzésbe is, például színházi nevelési foglalkozásokkal. A művészet, a színház rajongója vagyok, így nem kellett sokat győzködnie a rendőr-főkapitánynak, hogy segítsek életre kelteni ezt a remek projektet” - mondta Dr. Rekedt Gréta.

    Fotó: Benkő Emese

    A bemutatón a diákok mellett részt vett Cseke Péter, a színház igazgatója, dr. Kiss Attila r. vezérőrnagy, a Belügyminisztérium rendészeti államtitkárának kabinetfőnöke, dr. Balogh János r. altábornagy, országos rendőrfőkapitány, dr. Hatala József ny. r. altábornagy, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke, dr. Gulyás Zsolt r. dandártábornok, Bács-Kiskun vármegye rendőrfőkapitánya, a vármegyei közgyűlés elnöke, Vedelek Norbert, valamint több országos és szomszédos vármegye rendőri vezetője.

    Fotó: Benkő Emese

    A Crash - Ütközések című interaktív előadásra az iskolai osztályok a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályán keresztül tudnak jelentkezni.

    • Interjúk

      Az életem nyomokban tartalmaz boldogságot

      Papp János sokszínű életébe, pályájába engedett betekintést az interjú során és a címben megfogalmazott bölcsességet engedelmével, ajánlom mindenkinek, magamnak is megfontolásra!
      Lovas Ildikó
      2025. december 8.
    • Interjúk

      „Amit másképp csinálnék, mert nagyon jó élmény volt nekem a rendezés

      Először tehát erről a „kalandjáról” kérdeztem Kertész Pétert, aki ha jól számolom hivatalosan 60 esztendeje van a pályán, hiszen 1965-ben diplomázott, igaz, már főiskolásként is voltak sikerei.
      Lovas Ildikó
      2025. december 2.
    • Interjúk

      Beleszülettem a színház világába

      Cseke Péter 18 éve vezeti a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházat. Vallja, hogy egy színház akkor jó, ha úgy működik, mint egy könyvtár: mindenki megtalálja a kedvére valót.
      Zsigmond Lilian
      2025. december 2.

    Bemutatók képekben

    • De mi lett a nővel?
      Gózon Gyula Kamaraszínház De mi lett a nővel?
      rendezőTasnádi Csaba
    • Mindent anyámról
      Budaörsi Latinovits Színház Mindent anyámról
      rendezőZsótér Sándor
    • Könnyűvel indul
      Vígszíház Házi Színpad Könnyűvel indul
      rendezőPass Andrea
    • Gettó
      Miskolci színház Gettó
      rendezőBéres Attila

    Partner oldalak

    Az oldal megjelenését támogatja: Nemzeti Kulturális Alap Magyar Művészeti Akadémia Emberi Erőforrások Minisztériuma Kulturális és Innovációs Minisztérium Petőfi Kulturális Ügynökség
    © 2025. - THEATER Online - theater.hu