Hírek
„Azt vállaltam, hogy összegyűjtök 150.000 forintot Kecskemét legelső minierdejére, amit a 10millióFa kecskeméti csoportja, a Zöldítő Civil Társaság ültet el november végén a város egyik legforróbb területén. A Zöldítő Civil Társaság egy száz fából és húsz cserjéből álló faközösségre gyűjt” – olvasható a leírásban, amelyet Csapó Virág, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház színművésze osztott meg nemrégiben oldalán.
Mint fogalmazott: az idei nyár a szokottnál is jobban megviselte a Bács-Kiskun vármegyeieket, a csapadékhiány és a forróság állandó jelenléte elviselhetetlen volt. „Hiába mulcsozzuk, takarjuk a földünket, egyre nagyobb a homokos terület, néhol már futóhomok is előfordul. És igen, várhatunk arra, hogy majd mások megoldják ezt a tényleg égető problémát, vagy tehetünk is érte valamit” – vezette fel írásában, miért fontos foglalkozni ezzel a globális szintű problémával.
Csapó Virág annyit kér: ÜLTESSÜNK FÁT!
Mint írja: ezúttal kétféleképpen segíthetünk – vagy mi magunk is faültetésre vállalkozunk, vagy pénzösszeggel támogatjuk a jelenleg neve alatt futó akciót.
„A bátrak elmerészkedhetnek egészen 25.000 forintig, és akkor saját névre szóló fájuk lehet, vagy akár meg is ajándékozhatnak valakit egy saját fával” – tette hozzá.
A Széchenyiváros szolgál az ötszögletű minierdő helyszíneként
A Csapó Virág által támogatott minierdőt a Széchenyivárosban telepíti a Zöldítő Civil Társaság, s habár a kezdeményezés önmagában is különleges, további unikalitást ad a történethez, hogy ez lesz Kecskemét legelső Miyawaki minierdeje.
Ezt a típusú erdőt Akira Miyawaki japán botanikus fejlesztette ki a távol-keleti szigetországban történt megfigyelései alapján. Különlegessége, hogy sok előnnyel bír a kertészeti faültetéssel szemben, így például: akár négyszer több levélfelület, több karbonmegkötés, biodiverzitásnövelés, hűsítő árnyékolás, párologtatás, por- és zajmegkötés, víz- és szélerózió elleni védelem, esztétikai hatás, nyugtató hatás a lélekre.
Ön is beszállhat a kezdeményezésbe!
Akár egyszeri vagy állandó hozzájárulással is támogathatja bárki a minierdő létrehozását és életben tartását.
A felhívás így szól:
Legyen Önnek is saját fája az 1. KECSKEMÉTI Miyawakiban!
- 25.000 Ft hozzájárulás szükséges egy fa ültetéséhez,
- 5.000 Ft egy cserje ültetéshez,
- 2.000 Ft-tal vagy más szabadon választott összeggel bárki beszállhat a kis erdőfolt 3 éves locsolásába, gondozásába
Azok, akik egy teljes fa árával beszállnak a minierdőbe (és meg is engedik), felszalagozzák a fákat a nevükkel.
„Ne hagyjatok cserben! Nem is engem, hanem a gyerekeinket, unokáinkat! A Földet! Ölelés mindenkinek, aki segít!” – zárta gondolatait a színésznő.
A részletekről tájékozódni, illetve a támogatást elindítani ITT lehetséges.
-
Interjúk
„Minőségpárti voltam egész életemben.”
S ha az egész pályájában gondolkodunk, a ’60-as évek is bejönnek a képbe. Az egykori színházigazgatóval, rendezővel és a ma is aktív színésszel beszélgettünk. Farkas Éva -
Interjúk
„Még mindig kíváncsi vagyok magamra”
Balázs Áron színművész, az Újvidéki Művészeti Akadémia tanára, aki feladta a társulati létformát a tanári hivatásért, ám maradt szabadúszó színész, így azóta Vajdaság minden színházában láthattuk játszani. Legutóbb a Zentai Magyar Kamaraszínház Sirályában öltötte magára a két karakterből gyúrt doktor szerepét. Szerda Zsófia -
Művészek írták
Színházcsinálás: Liliomfi
Szigligeti Ede örökzöldje régi-új színház, erős mai tartalmakkal. Vecsei H. Miklós változatát ifj. Vidnyánszky Attila előbb a Budaörsi Latinovits Színházban vitte színre. Azt egyik társulatalapító produkcióként hozták létre. „A jó darabokat szokták átírni, nem a rosszakat” – idézték Mészöly Dezsőt. És évekig átütő siker lett. Ezt igazították most vígszínházira. A Liliomfi előadása ismét fergeteges. Szegő György